Egy megalomániás boszorkánymester megpróbáltatásai


May 28th, 2008 by Roodie

Előszó

Egy újabb fordítás olvasható alább - eredeti címe “The Tribulations of a Megalomaniac Warlock“, és egy ( sajnos ) Alliance warlock - azaz a fordításban boszorkánymester - világuralomra törésének kalandjait meséli el sok-sok fejezetben. Nem sírvaröhögős, inkább csak mosolyt fakaszt, s néhol szarkasztikus, de én jól szórakoztam, remélem Nektek is tetszeni fog. Az eredeti történet már a 44. fejezetnél tart - ha elnyeri az első kettő a tetszéseteket, akkor a többi is meg fog jelenni.

Első fejezet - az alvilág királynőjének születése

Már akkor is kérdéseket tettem fel magamnak, amikor pici lány voltam, “Újkhaaratker” méhében. Mindez pedig azért, mert a többi magzattal ( némely vidékeken n00bnak is nevezik őket ) ellentétben én nagyon is tudatában voltam már a világnak,  önmagamnak, és tudtam, erősnek kell lennem ha át akarom vészelni a megpróbáltatásokat, valamint a sok ezer bajkeverőt akik az előbb említett megpróbáltatásokat okozzák.

Kérdeztem magamban - vajh mily alakban uralhatnám legeslegjobban a világot?

Hihetetlen jövőbelátó képességem 8 fajt mutatott nekem. Hogy biztosan ne mulasszak el semmi fontosat, egyenként megvizsgáltam őket.

Először is, az emberek.
Első benyomásom a szörnyű banalitás és az ambíció nyilvánvaló hiányának szerencsétlen párosítása volt. Semmi ami naggyá tenne engem. Persze az emberek nyitottak a lehetőségekre és bármi válhat belőlük. Ráadásul az emberi lélek erős és éber, így tökéletesen alkalmas a tiszteletet parancsoló megjelenésre. De egyelőre félretettem őket.

Következő, a törpék.
Nos, lehet sokan megbotránkoznak - ilyen szörnyű teremtményeket sosem láttam még! Törpe! Még hogy ÉN törpe nő legyek? Inkább meghalok! Hamar megértettem hogy eme faj gyengécske mentális képességei komoly akadályt jelentenek a finom módszerek megértésében; ráadásul a törpe nők  szinte megkülönböztethetetlenek a törpe férfiaktól, így teljességgel elképzelhetetlen volt hogy törpe legyek. Persze ha valaha is szükségét érzem majd hogy puszta kézzel vágjak ki egy fát, akkor egy percig sem haboznék és törpe lennék.

Majd a gnómok jöttek sorra.
Ezeknek a nyamvadt lényeknek a kinézete rögtön felidegesített, ahogy megláttam őket, de el kell ismernem, a fejlett intellektusuk megfelelőnek tűnt szellemi nagyságom befogadására ( nos, majdnem ). Azonban jobban megvizsgálva őket rá kellett döbbennem, hogy energiáik nagy részét azok utálatára fordítják, akik kicsúfolják őket a méreteik miatt - és ez valódi megszállottsággá érett bennük. Mivel egyáltalán nem szívleltem az ötletet, hogy ordítoznom kelljen ahhoz hogy figyeljenek rám, vagy hogy a gnómfoci ( ahol a labda egy gnóm ) betiltásáért harcoljak egy életen keresztül, ejtettem az ötletet hogy gnóm legyek.

Az elfek.
Rögtön szerelmes lettem az elfek megjelenésébe. Nagy, erős, karcsú, tökéletes megjelenés egy hozzám hasonló istennőnek. Sajnos azonban a mágiáról alkotott képük meglehetősen különbözött az enyémtől, így le kellett mondanom az ötletről. Még az is megfordult a fejemben hogy hagyom a csudába a fekete mágiát és elf leszek, de akkor megláttam az elf nők teljesen obszcén, kéjvágyó táncát, és attól a pillanattól fogva elviselhetetlennek tartottam még az ötletet is - a feslettség a succubus dolga.

A jövőbe látásom ezután egy tehenet mutatott. Valamiféle tévedés lehetett.

A trollok
Csúnya. Igen, ravasz is, de randa az összes. Valaki más bizonyára hasznukat vette volna, de az én tervem az volt hogy dicsőséges megjelenésemmel viszek fényt a pokol ösvényeire, és hát valljuk be, a trollok erre nem igazán alkalmasak.

Orkok
Na ez már elég erős és kellően okos megtestesülésnek tűnt a céljaim szempontjából. El kell ismernem, egy pillanatig eltűnődtem a dolgon, de aztán megláttam hogy a ork férfiak hogyan viselkednek az ork nőkkel. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, legyen elég annyi, hogy az ork szaporodás és a hozzá kötődő szokások és rítusok tudatában  pillanatok alatt elfelejtettem az ötletet ( valahogy egyáltalán nem érzem úgy hogy 150 üvöltő ork kölyköt szeretnék felnevelni ).

Élőholtak
Valóban, vonzott a mágikus erejük, de hogyan lennék képes uralni a világot úgy, hogy közben férgek nyüzsögnek a bőrömön? Igen, a legerősebb mágusok közül sokan élőholt lichek voltak, de vajon nem lenne ez az egész hatalom dolog sokkal érdekesebb ÉLVE?

Ekkor csodás előrelátó képességem eszembe juttatta, hogy mivel mind anyám, mind apám ember, valójában nincs is sok választásom.

Így hát eldöntetett, ember leszek, egy boszorkánymester, az egyetlen foglalkozás ami tetszett. Hogy miért? Mert egyesíti a hatalmat és a felsőbbrendű lénynek irányítását, mert egy valós út a dicsőség felé, egy kapu a hatalomhoz, autóút a pokolba!  AC/DC a király! Ööö… ezt most miért is mondtam?

Második fejezet -  a legenda első lépései

Miután gyorsan felnőttem és kamaszodtam - valójában ebből az időszakból semmire nem emlékszem… Nem furcsa ez? Bár ez valószínűleg istennői mivoltom miatt lehetett, nem volt időm ilyen alantas dolgokra. Na, mindegy, szóval ahogy elértem a felnőtt kort, elhatároztam hogy ideje a tettek mezejére lépni és profi boszorkánymesterré válni.

Egy szövetségi hivatalnokhoz küldtek - görnyedezett a kor és az állandó aggódás miatt, s láthatóan nagyon fárasztotta már az ifjú újoncok állandó jövés-menése.

- Név?
- Én a legmagasztosabb, legcsodálatosabb, legelmésebb és isteni…
- Név?
- Szinapszis.
- Ez egy név? - kérdezte az öreg, láthatóan kételkedve.
- Igen, az enyém. Jól jelképezi az intellektusom elképesztő nagysze…
- Szinapszis, oké. Mire jelentkezik?
- A sötét erők nagy őrizője szeretnék lenni, hihetetlenül erős, olyan, ki titánokat szelídít, és…
- Sámán?
- Nem, boszorkánymester. Írja le.

A hivatalnok megtette és adott nekem egy papírt róla, amelyen végre boszorkánymesterként szerepelt a nevem, készen a csodás karrier kezdetére. Majd folytatta.
- A küldetéseit a helyi boszorkánymester kiképzőtől kapja meg, menjen a Northshire Apátságba, elég könnyű megtalálni, a sarok után forduljon északnyugatnak, majd…
- Apátság? De én nem apáca akarok lenni! Egy démoni templomot akarok, egy pokoli oltárt! De egy áldozati kőkör is megtenné!

A hivatalnok robothangon válaszolt.

- A szövetség minden új tagja Northshire apátságának a tanításait követi. Ha a beavatás megtörtént, oda megy ahová akar. Ha nincs több kérdése, akkor viszlát és szép napot.

Az öreg írnok majdnem az arcomba csapta az ajtót. Fogalmam sem volt mit kell majd csinálnom, ha odaértem az apátságba. Amit elég könnyű volt amúgy megtalálni, magára az utazásra nem is emlékszem már, annyira eseménytelen volt. Mindegy, amikor odaértem, számos fiatal újoncot láttam mindenfelé rohangálni, sürgölődtek mindenhol, nagyon lekötötte őket egy számomra ekkor még érthetetlen feladat.

Mielőtt valamelyiket megkérdezhettem volna, hogy mégis mi a csudát művelnek, az egyik őr megszólított.

- Hé, boszorkánymester! Azé’ jöttél ide, hogy a mágia mestere legyé’?
- Már az vagyok, köszönöm szépen…
- Ó, ha-ha, nagyon vicces. De mielőtt így is lenne, teljesítened kell pár feladatot a Szövetség számára.
- Feladatot? Senki nem beszélt nekem feladatokról.
- Márpedig néhányat teljesítened kell ha fejlődni akarsz! Na, itt is az első küldetésed!

Küldetés? No, ez már sokkal jobban hangzott mint holmi alantas feladat.

- Na, eredj oda ahhoz a szűcshöz ottan, van valami baja a farkasokkal, úgy néz ki kellene neki pár szőrme, amit azokról a farkasokról kellene lenyúzni.

Elkiabáltam.

- Farkasok?
- Aha, farkasok.
- Viccel velem ugye?
- Ööö, nem, miért tenném? De azokkal a koboldokkal is elbánhatsz amott.

Otthagytam az őrt, mivel a vágy, hogy átkot mondjak rá, egyre erősebbé és erősebbé érett bennem. El kell bánnom egy pár farkassal, csak hogy megmutassam milyen jóravaló közkatonája vagyok a Szövetségnek. Na csak várjátok ki amíg a világ ura leszek!

Ám egyelőre a farkasokkal kellett foglalkoznom. Volt ugyan egy tőröm, de határozottan elleneztem a gondolatát a kézitusának, félvén hogy letörik a körmöm. Végre a mágikus erőim felszínre törhetnek! Korábban hencegtem kicsit, valójában mégsem voltam még teljesen a mestere a mágiának. De bőven elegendő szakértelmem volt ahhoz hogy pár ordassal elbánjak.

Ahogy az apátságot ölelő erdőbe értem, megpillantottam az egyik farkast, akivel el kellett bánnom - minden figyelmét a körülötte ugrándozó nyuszikra fordította. Halkan közelebb osontam, előkészítve egy varázslatot. Hirtelen felemeltem a kezem, és éreztem ahogy a mágia előtör.

És ekkor…

Egy pajzs jelent meg a fejem felett. Francba. Rossz varázslat. A farkas csodálkozó pillantást vetett rám, azon tűnődhetett, vajon mi a fenét akarok én itt. Dühösen kinyitottam a varázskönyvemet, átkozván a szokásomat, hogy mindig előrelapozok, ahelyett, hogy alaposan végigolvasnék mindent.

Miután javítottam a tévedésem, egy lüktető árnylövedék formázódott meg a tenyeremben, nagyon fenyegető kinézettel. Gyilkos pillantást vetettem a mit sem sejtő farkas felé. Az árnylövedék süvített a levegőben, s a farkas a levegőbe repült az erejétől. Rádöbbenvén hogy azok a fekete és lila izék tényleg bántanak, úgy döntött, ideje némi bosszúállásnak, és megrohamozott.

Átkozódva, hogy nem pusztult el rögtön, gyorsan előkészítettem egy újabb varázslatot, de a farkas már rajtam is volt, és csak a tőrömnek köszönhettem hogy túléltem, amit gyorsan előrántottam és a fejem fölé emeltem, így időben lesújthattam amikor a farkas a torkomnak ugrott. Az állat tekintete elhomályosult.

Ahogy sietősen törölgettem a vért teljesen elázott ruháimról, eldöntöttem hogy a közelharc TÉNYLEG nem nekem való. Megoldás - találnom kell egy balekot.

Gyorsan körbetekintve négy potenciális gyalogot találtam: egy mágust, egy tolvajt, egy papot és egy paladint.

A mágussal kezdtem. Hogy jó első benyomást tegyek, és megmutassam neki a démoni mágia erejét, gyors egymásutánban három árnylövedéket eresztettem egy gyanútlanul vakarászó farkasba. A véres massza ami maradt belőle elégedett mosolyt csalt arcomra, és büszkén szóltam oda a mágusnak, hogy “na ezt csináld utánam”.

Egy nagyobb farkast választott, és hatalmas tűzgolyót varázsolt rá. A szerencsétlen egy nagy durranás közepette egyszerűen eltűnt, csak némi hamu maradt utána. Rosszulléttel küszködve hagytam ott a mágust, aki alig bírta visszafojtani a vigyort.

A tolvaj teljesen figyelmen kívül hagyott engem - mindenütt farkas-belsőség borította, ahogy szisztematikusan ment egyik farkasról a másikra és gyilkolta őket. Már órási halom farkastetem hevert mellette. Tolvaj volt vagy mészáros?

A pap megpróbált meggyőzni arról hogy milyen remek segéde lehetnék, és ha én harcolnék helyette, ő ingyen gyógyítana engem. Úgy tűnik nem csak nekem volt szükségem gyalogra.

A paladinnak úgy 37 percre volt szüksége hogy megölje az első farkast. Mivel én meglehetősen gyorsan akartam hatalmas lenni, inkább úgy döntöttem, hogy keresek valaki mást…

És ekkor hirtelen rádöbbentem valamire: mivel boszorkánymester vagyok, csak annyit kell tennem hogy megidézek egy démont!

A tanító ugyan azt mondta hogy kicsit tapasztaltabbnak kellene lennem a démonidézéshez, de megfeledkezett arról, hogy milyen ravasz is tudok lenni! Mivel magammal hoztam a tolvaj által lemészárolt farkasok bőrét, kénytelen-kelletlen beleegyezett hogy megtanítja nekem az idézés varázslatot.

Felvettem a ceremoniális köpönyegem, a szertartás igéi csak úgy röppentek ajkaimról gyors egymásutánban, s energia kezdett gyűlni a fejem fölött, afféle mágikus gyémánt alakját felvéve.

- Ó, nagy démonok, ó hatalmas Balrog, alvilág erői, Lektrosokk urai! Halljátok hát hívásom, s küldjetek nekem egy társat, kire hű szolgátok bizton támaszkodhat! Segítsetek! Lééééccci!
- Az utolsó szavaid igazán szükségtelenek voltak - tette hozzá a tanító.

Egy hatalmas manaörvény nyílt előttem, és egy láng borította lény mászott ki, egy valódi démon, egy igazi pokolfajzat. A kreatúra előlépett, és egy kiáltással elárulta nevét.

- BIZROT!

- Mi ez az izé? - kérdeztem.
- Egy imp - felelt a tanító.
- És… erős?
- Hm… Az attól függ.
- Elég gyengének tűnik.

Mikor látta hogy nem foglalkozunk vele, a démon úgy döntött…  ( folyt. köv. )

Posted in Humor, Lock | Comments (74)

74 Responses to “Egy megalomániás boszorkánymester megpróbáltatásai”

  1. bicikli Says:

    Mikor látta hogy nem foglalkozunk vele, a démon úgy döntött… láthatatlanná válik :D

  2. eXoskel Says:

    Egész jó. :)
    Egyébként… izé… ki az a Roodie?! :D

  3. Halaa Says:

    zseniális, nekem tetszett :)

  4. Valkorn Says:

    Nagyon jó, várom a folytatást ;)

  5. Mandrel Says:

    JÖhet a többi :D

  6. Farkinca Says:

    Nahát, Roodie él? :D

  7. Szabinger Says:

    Ez tök jó :D:D “És… erős? Hm… Az attól függ” :D:D

  8. Gorroo Says:

    “A kreatúra előlépett, és egy kiáltással elárulta nevét.

    - BIZROT!”

    :D

    Nagyon jó kis anyag! Jöhet a következő!

  9. lAce Says:

    /vote yes. kérnénk a többit is pls :D

  10. Roodie Says:

    Roodie él, igen, csak asszonykája gyereket vár júniusra ezért csendben pánikol és keveset fordít. De van egy olyan érzésem hogy hamarosan lesznek üres óráim hajnaltájt… :-)

  11. Sagi Says:

    Tetszik, jöjjön a folytatás!

  12. Aggix Says:

    nagyon király, várom a folytatást!

  13. Sage Says:

    @10 háhá Roodie, te csak azt hiszed, hogy üresek azok az órák :D:D

  14. vizoo Says:

    #10 Apaság előtti pánik :D Tele leszel a hajnali órákban “szabadidővel” :) én is várom a többit

  15. Proxybug Says:

    zseniális, messze a legjobban tetszett mind közül*.

  16. Vady Says:

    Highway to hell utalás beficcen :D

  17. Daemonduck Says:

    Aludni nem fog, az biztos. :P

    Köszi a fordítást! :)

  18. TUPEC Says:

    Ehh :) Majd később visszatérek erre, most nincs türelmem elolvasni-….

  19. Dragoness Says:

    #18 pedig megéri^^ WTB more

  20. nagual Says:

    #10 Hát Roodie, csak hiszed..addig fordíts amíg nem jön a baba… :D

  21. Zarjin Says:

    Jó nagyon, csak így tovább =)

  22. Endyr Says:

    lol ez nagyon nagy
    a samanos es paladinos poen elsopro volt :)

  23. Roodie Says:

    Ja igen, az eredetiben mágus volt a sámán helyén, de haladni kell a korral :-)

  24. Endyr Says:

    samannal jobb is :)

  25. Keiichi Says:

    “A jövőbe látásom ezután egy tehenet mutatott. Valamiféle tévedés lehetett.”
    xD
    Gnómfoci jeeeee !!!!
    Amugy ez nem Richard csaja lesz?:D

  26. Strip Says:

    Grat Roodie a gyrekhez,asszonykádnak erőt egészséget :)

  27. Soul Eater Says:

    Léééccci :D

  28. Nouse Says:

    “A jövőbe látásom ezután egy tehenet mutatott. Valamiféle tévedés lehetett.”

  29. Fastline Says:

    Nagyon baró!
    (az a szerencséje h nem oltota le a priest-et (nagyon)) :D
    Folytasátok pls

  30. dpslol Says:

    Szerintem Roodie újabb gnóm altot húz! :) Egy bizonyos Gordath nevűt! :)

  31. eddie Says:

    Heh, koszi. Nyolcadik fejezetnel jarok.
    Tokeletes melo kozben^^

    @26: O.o
    Seconded!
    Gratula, vigyazzatok ra:)

  32. Delfi Says:

    Roodie: Nehez am ugy irni, ha kozben az egyik kezed a kisagyban van bent. : )))
    Nagyobbik fiam igy aludt egy jo ideig, igy en siman tudok aludni parkettan ulve is. : ))

    Jo egeszseget a csaladnak! : )

  33. xantrebron Says:

    Nagyon jó! Kérnénk a többit is pls:)

  34. Stickie Says:

    @10: Grat :P

  35. Peecha Says:

    Nah, itt nem kell félni, hogy elfogy a matéria, mint a képregényeknél, mivel kb 1 év lenne lefordítani az egészet :D

  36. Proxybug Says:

    u.i. a gome karival sajnos tényleg az a baj hogy “nem látsz rá a célpontra” illetve téged sem látnak, pve ben ez kimondott hátrány. Kénytelen vagyok deviate fishet zabálni:)

  37. Acheron_w Says:

    Egészen nosztalgikus olvasmány :)

  38. mateos Says:

    #2 tudod ki roodie, akit azért utálunk mert nem ismerjük :) am nem és kell folytatás :D

  39. nierthen Says:

    nagyon tetszik! egy a gondom vele, hogy ha nem tudom elolvasni munkaidően akkor a játékidőmből veszi el az időt! hahha

    jöhet a folytatás

  40. Ministry.Paladin Says:

    Meglett végre az első gyerek akit igértetek, a nagy szavazó topicban? :D

  41. ubul Says:

    JUBJUB!!
    a legjobb imp név:)

  42. Soul Eater Says:

    Nem is, Bizuri a legjobb :)

  43. Kockahas Says:

    “A jövőbe látásom ezután egy tehenet mutatott. Valamiféle tévedés lehetett.”

    lol
    látom már a fajunk jövőjét… beállunk a sorba a gnómok mögé :P

  44. mateos Says:

    szerintem a legjobb imp néz az AVRUK SIK (olvasd visszafele) :D

  45. Varbaro Says:

    most nézem h mekkora hires lett a frostshock
    http://www.worldofraids.com/news/109.html

  46. Termiborg Says:

    Haha marhajó! Nekem most 70-es szinten vannak hasonló indíttatásaim(Termiborger a Jóságos).

  47. Slight Says:

    “A paladinnak úgy 37 percre volt szüksége hogy megölje az első farkast”

    ehhe:D

    jöhet a kövi..

  48. Desy Says:

    #45 rögtön az első sorban: Csulok! :D hát ezen jót röhögtem, meg eszembejutott hancu a grammarnáciságával :P

    jókis írás ez :D

    amugy pl ha én is írok akkor fogom magam, elküldöm mailben a kedves szerkesztőségnek, és ha ti úgy látjátok, hogy jó, akkor kirakjátok és akkor mások is olvashatják és akkor gyakorlatilag FS!-en publikálhatok?

  49. sacer Says:

    MÉÉÉÉÉÉÉG

  50. Wrofkigar Says:

    Hali! Elég jó kis történet:D Az a baj, hogy az angollal nem próbálkozom, majd később:D Amugy valaki nézze majd meg pls a leveleket mert küldtem egy jó kis dolgot, amit ki lehetne postolni:D

  51. Rincewind Says:

    Tetszik:)

  52. Theo Says:

    #10
    gézé az utódhoz :)

  53. Alasterion Says:

    A legjobb imp név a Zhiqrt …. lehet hogy elirtam de állitom hogy láttam ezt a nevet..
    egyébkén nekem is tetszett a story. Fojt köv?

  54. Soul Eater Says:

    #45 Már látom… Igen… FS!4-ben már 3 nyelven jelennek meg a postok s így jut világuralomra “piciny” blogunk :D

  55. Sh3n Says:

    Hát ez a szöveg marha jó :P elolvastam a 3.at is , az is jó. Kérjük a folytatást!!!
    (Grat a babához :))

  56. Nezz Says:

    Roodie?! ÜDv újra az élők világába

  57. A.H.R. Says:

    ( Ennek a szövegnek az egyetlen egy hibája az, hogy alis a lock, de..ettől eltekintve: ) nagyon jóóóóóóóóóó :D

  58. Kiskov Says:

    Roodie? ammeg ki? :D
    egyébként keresek egy HKK-hoz komolyan értő embert, segítséget/tanácsot szeretnék kérni. aki konyít hozzá, az kérem írjon az agyujtemeny@extra.hu-ra. köszönöm

  59. Zarjin Says:

    #48 én így kezdtem lfg-t.

  60. Shaat Says:

    Roodie fordítsd fordítsd mert ha nem lesz egy új post holnapra akkor én fogom!!! :D

  61. Wolverine Says:

    We want more :D

  62. Johnny Says:

    Szép fordítás, ha nem lennék lusta most azonnal elolvasnám az összeset eredetiben. De az vagyok, szóval hajrá Roodie várjuk a többit.

    Bár a kreatúra nagyon csúnya szó az ilyet illik kerülni :P De csak kötözködök :D

  63. Zelgon Says:

    király lett, még még még :)
    #10 gratula!

  64. BlaZe Says:

    Ez baromi jóóóóó! :) :)

    Bár igazán vicces főképp csak az allisoknak lehet akik akár már fejből is vágják az összes questet lévén a sok altnak :D Nagyon jó, jöhet a többi is! :)

  65. cerberus82 Says:

    Nice:)
    Még ilyet, tényleg kár, hogy allys:(
    De nem legyünk telhetetlenek:)

  66. bithalver Says:

    jo sztori, olvastam eredetiben anno (nem, nem fikazok a megjelenes datuma miatt, ez “kortalan”); az elso par “oldal” tetszett, de 12-13 kornyeketol valahogy nem jott be az egesz sztori.

    Lehet, magyarul jobb lesz.

    Mindenesetre, a tobbiek neveben, koszonjuk a forditast.

  67. Endyr Says:

    OFF, de errol sztem mindenkepp rakjatok ki postot:
    http://forums.worldofwarcraft.com/thread.html?topicId=6864486401&pageNo=1&sid=1#0

    Utana johet a banhammer :)

  68. Endyr Says:

    na ugy latom link nem muxik. Itt a szoveg:

    A recent vulnerability has been discovered in popular web-content delivery program Adobe Flash, and it could potentially be used to target World of Warcraft players and accounts. The newest available version of Adobe Flash, version 9.0.124.0, does not contain this vulnerability, and we recommend that everyone upgrade their Flash player as soon as possible by visiting the Adobe.com download page at the link below.

    http://www.adobe.com/shockwave/download/...

    In addition, to avoid exploitation of this vulnerability, we have temporarily disabled the ability to post hyperlinks in our forums. Any links will need to be copied and pasted into a browser. We’ll continue to evaluate any potential security threats and take any steps necessary to ensure a safe and fun environment.

    For more information on this issue, you can read the announcements from the Adobe security team concerning the threat at the links below.

    http://blogs.adobe.com/psirt/2008/05/potential_flash_player_issue.html
    http://blogs.adobe.com/psirt/2008/05/potential_flash_player_issue_u_1.html

  69. bithalver Says:

    @67, az a link mukodik.

    ellenben a @68-bol kivegetned a … -t, mert ugy nem jo …

  70. ehran Says:

    Nagyon jó, köszi Roodie!

    Egy apró elírás:
    “Átkozódva, hogy pusztult el rögtön,” - hiányzik egy “nem”. Az első farkas megölésénél szerepel.

  71. Roodie Says:

    @70 Köszi!

  72. Geris Says:

    Dobj fel még részt!!!:)Már csak azért is, mert ez a …(folyt.köv) olyan hatással van rám, mint a reklám a film közbe.
    Felcsigáz!Megy egyébként is, nekem bejön!
    :P

  73. A.H.R. Says:

    (((..hm..annyira megtetszett, hogy elkezdtem egy hasonlót írni undead lockról…igen add1 koppintás, tudom, add2…6 fejezetig jutottam vele és hát, én nemtudok ilyen jól írni..eléggé pongyola…jobbik esetben :D )))

    Na jó, végülis a Fridget és Shakes meg a DR is alis szereplős képregények és nagyon jó mind a kettő. :)

    ÉS a trollok nem csúnyák =( Na de sebaj, megbocsájtjuk, várom a folytatást :D ((meg egy képregény folytatását aminek 3 betűből áll a neve))

  74. tom314 Says:

    Grat Roodie!

    szép fordítás, ügyes
    és csatlakozom az előttem szólókhoz, még-még-még…

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.