Béláim! Gondolkozzunk!
July 31st, 2008 by Hancu
UPDATE: Engedve a tömeg akaratának és a szavazás megbízhatatlanságának szerkesztőségen belül fogjuk eldönteni, hogy ki kapja a béta kulcsot! Eredmény kora délután várható!
(dobpergés, fanfárok, izgatott bekiabálás a közönség soraiból)
A zsűri elvégezte áldozatos munkáját, végigolvasta a beérkezett több mint száz pályamunkát, és kiválogatta a tíz legjobbat, amelyek közül ti szavazzátok meg, ki lesz a Frostshock Rettegéssel Vegyes Tisztelettel Övezett Első Számú Arch-Etimológusa, aki az ijesztően hangzó cím mellé egy bétakulcsot is kap. De persze a dicsőség sokkal értékesebb. Csak azt nem tudja elpasszolni Ebayen.
A tízfős mezőnyt mindenki nagy megkönnyebbülésére nem kell itt fekete alapon elolvasnotok, hanem fájlban letölthetitek szépen, RTF, minden szőnyegszerkesztő olvassa. Úgy érzem, igen komoly agysejtpusztító hatása van így egyben, konkrétan Irakot ennél sokkal kevesebbért támadták meg a jenkik pár éve.
—> LETÖLTÉS ITT < —
Az egyes pályaművek szerzőit Béla néven fogjuk ezentúl emlegetni, hogy megmaradjon az anonimitás. Mindenkit nagyon szépen kérünk, hogy ne próbálja meghackelni a szavazógépet, mert úgyis kiderül. Kuncsorogni a haveroknál meg a guildtársaknál, hogy szavazz rám öreg, majd kölcsönadom a bétakulcsot, khm, szóval ősi retricsicska szokás, ne süllyedjünk eddig.
Mindenkinek köszönjük szépen a részvételt, mi nagyon jól szórakoztunk a tudományos értekezéseken. Ha lesz egy kis időm, összepuzzlézom egyszer az összes beérkezett munkát egy fájlba, és kipostolom, mindenki őszinte rémületére.
Tags: contest, Frostshock!, Fun, paladin
Posted in Hírek | Comments (328)
July 31st, 2008 at 21:56:39
eladó egy szavazat
July 31st, 2008 at 21:58:13
Nekem IV. Béla nagyon szimpatikus volt, a történelemben, ezért rá szavazok ^^ .
July 31st, 2008 at 22:04:03
sztem ezt újra csináljátok, mert sztem sokan elolvasás nélkül IV. Bélára szavaznak , szóval nem fair
July 31st, 2008 at 22:05:04
én a V.bélára szavaztam mert majdnem végbéla. hahaha
July 31st, 2008 at 22:05:35
Az a durva az egészben, hogy ennyi idő alatt el sem lehet olvasni az egészet, de lassan 200 szavazatnál járunk
VIII: BÉLA FTW!!!!!!!!!!
July 31st, 2008 at 22:08:57
Na meg elég igazságtalan, hogy a 10. re már senkinek nem marad energiája:D
Na meg a V alakú paszományt senki se hagyta ki úgylátom
July 31st, 2008 at 22:10:21
Hát amikor én az első sorokban azt olvastam: “A Harci-jártasság Világa” hát nekem ott kib*szódott a biztosíték
Úgy hogy a szöveget nem olvasom el, a szavazást meg eldöntik a többiek 
July 31st, 2008 at 22:12:29
engem nem raktak be pedig enyém lett a legszarabb, szemetek
July 31st, 2008 at 22:13:10
B*sszameg hogy, tényleg mind jobb mint az enyém
July 31st, 2008 at 22:13:26
azt a kurva én ezt nem bírom elolvasni xD
July 31st, 2008 at 22:14:20
ez van, talán majd máskor..
July 31st, 2008 at 22:15:08
Ez így remélem tudjátok hogy nem fair. Ember reakciója mikor meglát egy szavazós postot, hogy megnézi a szavazást….Melyik Béla a legnagyobb király? Asszociálunk rögtön IV. Bélára, hiszen csak az ő tevékenységét ismerjük, hát bökünk is rá. Aztán elolvassuk a postot, és rájövünk hogy mi most nem királyt választunk, módosítani meg már nem lehet. Ezért vezet toronymagasan a IV. Béla (zárójelben megjegyezném hogy szerény véleményem szerint messze nem a legjobb)
July 31st, 2008 at 22:17:27
ehh, kimaradtam a top10-bol
/cry
July 31st, 2008 at 22:22:18
Lehet így tényleg nem túl jó a kiírás, ha például lusta lettem volna végig olvasni, csuklóból IV. Bélára szavazok a király miatt. De lehet direket van így és ez egy kormány szintű összeesküvés amiben benne van az FS! team is, és így próbálják meg manipulálni az emberek gondolatát, ki tudja… az Igazság odaát van.
July 31st, 2008 at 22:22:46
Hiányolom a már jól bevált “Basszameg, már megint nem találok olyan választ, ami legalább egy kicsit illene rám” opciót a szavazásnál
July 31st, 2008 at 22:23:05
azaz igazság hogy amikor megláttam milyen hosszú kb elolvastam az elsőnek a felét… és aztán becsuktam a szemem és amelyikhez leközelebb megállt az egér arra kattoltam.. és tök véletlenszerűen a 4.ik volt! sajnálom szegény X. Bélát
July 31st, 2008 at 22:23:54
Bocs, én értelmes emberekre terveztem a dolgot, akik elolvassák, miről van szó, értelmezik, elgondolkodnak rajta, aztán ennek alapján döntenek és szavaznak.
Különben részemről tökmindegy ki nyer a tízből, én szívem szerint mind a tíznek odaadnám a kulcsot. Ha a második államalapító meg az agyatlanulklikkelők miatt nyer valaki, akkor amiatt, na bumm, véletlenszerűen lett ő pont a negyedik, szerencséje volt. Megérdemli, akárki is nyer.
Mondjuk aki meg akkora szörnyű gyökér hogy lusta elolvasni, csak klikkel véletlenszerűen, és annyival nem tiszteli meg a pályázókat, hogy elolvasná a munkájukat, hááát… IRL retricsicska mind.
July 31st, 2008 at 22:26:01
Uh… Egy-kettőnél annyira erőltetettek a poénok, hogy már fáj…
July 31st, 2008 at 22:28:56
Hogy lehetek ien vakok hogy ien kitalalált hülyeségeknek adtok elö jogot miközben mindenki tudja hogy nem ezért a retricsicska a retricsicska ………. nem mitologiai nem tekercses barom ságok és nem egy pszichiáter véleményére valtatok kiváncsiak az aki azt irta hogy a retricsicska szo a homájba veszet anak üzenem hogy az agya mentel a homályba nem a retricsicska szó. Én azt hitem hogy ez egy teljesen komoly feladat és komoly jellemzést követel nem pedig sületlenségek hadát aminek semi köze nincs ahoz ami ért a topikot hirdetétek elöre is elnézést kérek de ez nem az iagazi feladat volt hanem egy PULIKUS BAROMSÁG AMINEK CSAK A TI ÉS MÁSOK HULYESÉGÉNEK A FITOKTATÁSA VOLT…..
( Eredetileg töltelék szavakat is szántam bele de ezt 10 en évesek is olvasák majd )
July 31st, 2008 at 22:29:33
A mélyen tisztelt zsűritől szeretném megkérdezni, hogy a “A dps-ek fekete báránya…” kezdetű művet 10-es listán hanyasra értékelné.
(Bízom benne, hogy nem vagyok indiszkrét)
July 31st, 2008 at 22:30:50
@17 Így igaz.
Amúgy nem tudom már melyikben olvastam, de a ‘Hearth Vader’ az akkorát üt mint M. Tyson fénykorában…(bár akkor az már fület harap xD)
July 31st, 2008 at 22:31:30
Azért ha már szavaztatok, akkor is olvassátok el a 10.ediket is, annyira elmebeteg, semmi köze nincs a retricsicskához, de sztem siman vinné a pálmát
Persze így nem…
July 31st, 2008 at 22:34:11
19-esnek részben igaza van, de alapból a téma, a retricsicska szó nem volt komoly dolog, tehát a feladatot se lehetett komolyan venni. Ez az egész csak szórakoztatás, hogy röhögjünk egy jót a brainstormokon és kész.
July 31st, 2008 at 22:35:37
Biztos forrásból tudom, hogy a IV. Béla fedőnév alatti személy 1988 május 23.-án Gyergyószetmiklóson járt és a templom elötti téren fontos iratokat adott át Emil Niculescu-nak, aki a román titkosszolgálat helyi beépített ügynöke volt és akinek a feladata volt a helyi plébános Kelemen Fülöp lejáratása.
July 31st, 2008 at 22:36:14
Érted semmi köze de jo lesz az it a hulyeséget osztályozuk nem pedig az igazi munkát Szánalom….
July 31st, 2008 at 22:36:50
wtb edit gomb ha már a komment törlés működik -.-’
July 31st, 2008 at 22:38:45
23 mas érted ha barom ségot kelet volna írni azt írok igy csak elvágtam magam egy lehetöségtöl hogy kiprobáljam a bétát mert kolyan vetem a feladatot
July 31st, 2008 at 22:39:27
[ego on]
nekem mind tetszett, de természetesen magamra szavaztam
[/ego off]
July 31st, 2008 at 22:40:10
Közkívánatra egy részlet következik Drameron pályaművéből, csak hogy lássátok, mit is ért “igazi munka” alatt.
“ez egy kibalanszolt játék nekem is olyan erösnek kell lennem mint a többi karinak ha skilles vagyok.
De sajnos ere mindenki tesz mien skilles, insta pardiba keresnek embereket dps-eket vajon mért nem a paladinokal kezdik, biztos mind healer? nem csak azért mert a retry rosz dps mert rájuk ragasztota a köz hiedelem hogy retrycsicska mert bubi hs meg bubi ba üt meg ugysem tud rendesen cc-zni csak hammer of lol azt enyi a tudománya.
Retricsicska, vajon mit is jelent het ez a szó, tulárado szánalmat, a felé közhiedelem által healer orientált karakter! mért megy harcba! mért nem hileli a töbieket! nem, nem ő üt a külsö szemlélö számára szánalmas dps-t oszto paladintól csak anyit lát hogy hammer of lol! és áll. és várja hogy üsőn, pedig nem! de ezért meg hurcolják nézd megint egy szánalmas retricsicska kick party ,kick raid.”
July 31st, 2008 at 22:40:30
I. Béla > All
July 31st, 2008 at 22:43:15
@29: Azt hiszem alapból a grammatikával és a stílussal volt gond… NEM TIPP
July 31st, 2008 at 22:44:03
drameron eloszor tanulj mar meg helyesen irni, aztan pattogj
July 31st, 2008 at 22:44:58
4. Béla a legnagyobb király,2. épitette fel magyarországot…ja hogy nem igy kellett?elnézést…:D
July 31st, 2008 at 22:45:14
Nem vagyok valami jo íro diskráfiával meg diszlexiával de igyekeztem valami ösze hozni
July 31st, 2008 at 22:46:24
32 es szerintem ne mondj semmit azájkaratézni könyü
July 31st, 2008 at 22:47:32
drameron ha ez komoly, akkor ez sok mindent megmagyaráz
July 31st, 2008 at 22:49:09
Ooo, volt aki ezt KOMOLY feladatnak vette, o.O ?
Mindegyik tetszett, jopofak, de az utolsora szavazok, ezert a mondatert:
“Fiaim. Elfogyott a kincstárból az arany (farmolj b+ -a szerk). ”
July 31st, 2008 at 22:50:13
nagyon jók lettek:D ofc a 3.-ra szavaztam mert ő védi a retri palákat:D
de a 4.ben cascade szövege se semmi:D
retricsicska > akinemolvastaelcsakklikkelt
July 31st, 2008 at 22:50:59
nem szokásom hazudni csak roszul esik hogy mások hibályábol kel gunyt üzni na mindegy legyen boldog a kulcsal aki kapja látom nem éredemes yrnom semmit remélem aki tesztelni fog menni nem az elen kasztokat fogja folyamat nerfeltetni magát meg erösiteni ha gémzeltek közben továbi jo játékot bb
July 31st, 2008 at 22:51:14
#37 én is majdnem az utolsóra szavaztam, csak azért nem mert nem ez volt a feladat:)
July 31st, 2008 at 22:52:54
Félreértés ne essék, amelyik nem került be ide, az nem azért nem került be ( többnyire
) mert nem volt jó
Azt hiszem mindent elmond a beküldött anyagokról, hogy alig volt 2-3 olyan amit nem olvastam végig én például hanem otthagytam az első egy-két bekezdés után. Volt rengeteg nagyon jó ami nem fért be a tízes listába, de ez van, sok sikert előre is a következő próbához nekik ( is! ).
July 31st, 2008 at 22:57:31
Kedves Drameron,
1. Ha elolvastad volna a tíz pályamunkát, láttad volna, hogy bekerült olyan is, ami halálosan komolyan vette a feladatot, és már-már tudományos igényességű kutatómunkát tett bele (például a hetes, de akár a hármas is).
2. Hidd el nekem, mint 10+ éve írásból élő embernek, hogy ebben a tíz szösszenetben egytől egyig hihetetlen mennyiségű munka és kreatív energia van befektetve, figyelembevéve, hogy alig pár óra volt rájuk. Vicceset írni a közhiedelemmel ellentétben nem könnyű dolog.
July 31st, 2008 at 22:58:49
Kedves “drameron” kétségem sincs azzal kapcsolatban, hogy nálad nem a diszlexia, illetve diszgráfia a probléma. Azt hiszem enyhe intelligenciahiánnyal küzködsz, amiről nyilván nem tehetsz, nyilván nem is erről van most szó. 2 ugyanilyen problémákkal született embert is személyesen ismerek, de ők nem postolnak be fórumokra féltékenységi rohamokat, melyeknek semmi köze a nyelvtani hibákhoz.
July 31st, 2008 at 22:59:05
*brain explodes*
Ennyi baromságot rég olvastam már
July 31st, 2008 at 23:01:37
Én a 10-re szavaztam, mert könnyesre röhögtem magam rajta igy éjjel 11-kor.
köszi szépen! Egy ingyen sörös különdíjat neki a következö FS bulin:)
July 31st, 2008 at 23:06:01
drameron, a helyesírásodat leginkább a “mélységesen szánalmas” kategóriába lehetne sorolni. Borzalmasan igénytelen a munkád. Legalább használtál volna valamilyen helyesírás ellenőrző progit, ha önmagadtól ennyire nem megy.
July 31st, 2008 at 23:08:52
Nem tudom, hogy a többiek megengedik-e, de én drameronnak megajánlanám a II. Ulászló nevet, ha már Béla nem lehetett. Egy agyvérzésen már valószínűleg ő is túlvan. De ha nem muszáj a magyar uralkodóknál maradni, akkor a VI. Károly is játszhat.
Hogy on-topic is legyek: az írások szerintem ötletesek és igényesek is lettek, főleg annak tükrében, hogy nem is volt rájuk sok idő.
July 31st, 2008 at 23:09:40
IV.Béla sose gondolta volna hogy valakinek milyen nagy hasznára válik a neve 2008-ban :S
July 31st, 2008 at 23:11:00
45: Egy ingyen söröshordót neki!
July 31st, 2008 at 23:11:40
@48 roflmao :S kicsit a töri meggyalázása
July 31st, 2008 at 23:12:31
49 Agreed
July 31st, 2008 at 23:14:25
3-ikra szavaztam mert valamelyest védi a retri palákat
July 31st, 2008 at 23:16:11
#49 #45 ja, szerintem is a tizes a legjobb.
July 31st, 2008 at 23:19:11
a legesélytelenbbre szavaztam mert az enyém nem került be. ennyi
July 31st, 2008 at 23:24:44
Hmm, de tényleg mi van akkor ha valaki csak úgy meglátja ezt a szavazást ezen a Poll-r oldalon?Elcsodálkozik hogy ő ennyi Béla nevű királyról még nem is hallott.
(Vagy csak nyom egy IV.Bélát)
July 31st, 2008 at 23:28:00
Gratula a szerzőknek! Azért halkan megjegyezném, nagyon rossz volt úgy olvasni a szövegeket, hogy a kiváló mikroszoft ofisz program az eredetileg fekete-fehér szöveget piros-fehér-zöld-fekete kavalkáddá változtatta. WTB írásjelek.
Azt viszont csodálom, hogy a retricsicska egy fontos jelentése kimaradt. Azt mindenki leírta, hogy a retribution szó megtorlást, büntetést jelent. Így nyilvánvaló, hogy azért lett retribution a talent-ág elnevezése, mert aki ezt meri választani, az számítson valamilyen nemű büntetésre/megtorlásra. Bubit is ezért kaptak, hogy legyen eséjük elmenekülni. :o)
July 31st, 2008 at 23:28:27
@19 Döghús a keselyűk között. Ne fáraszd magad.
July 31st, 2008 at 23:29:49
Na gyerekek, szóval nem számítottunk ennyi pályaműre és valóban sok olyan érkezett, amelynek kapásból odaadnánk a betakulcsot, de hát annyi kulcsunk nincs.
Igy mindenki szavazzon belátása szerint, ahogy pl. Loverman, az is egy teljesen jó indok, hogy a legesélytelenebbet segíti, mert nem került be.
Kérek szépen mindenkit, hogy ne flameljen lehetőség szerint, még vannak contestek és akárkinek lehet szerencséje, tudása, akármilye
Szóval, tiszteljük meg minden kedves pályázó munkáját annyival, hogy normális beszélgetést folytatunk
Köszi.
July 31st, 2008 at 23:34:40
Egyértelmű IV. Béla, végülis ő volt a második honalapítónk.
July 31st, 2008 at 23:35:36
59: ez a poén már a last year kategóriába tartozik ám
July 31st, 2008 at 23:39:01
#19 “Eredetileg töltelék szavakat is szántam bele de ezt 10 en évesek is olvasák majd”
Mint például te?Mert hogy aki az ilyen helyett azt írja hogy “ien” az nem diszleksziás hanem privikusz pont huikusz (az utca nyelvén privi.hu) nevű betegséggel küzd.Nem kerültél be,nem nyertél.Na és?Az életben még lesz pár kudarc amit nem mások ócsárolásával kell megoldani.
July 31st, 2008 at 23:40:43
Javasolok egy korrekt módszert. Nem sorrendben menjetek végig az írásokon, hanem véletlenszerűen. Így kizárhatóak a ‘lefáradás’, ‘mindegy, X-elek valamit’ effektusok.
Nagyon nehéz dönteni, mert viccesek, valamelyik pedig csak szimplán érdekes. Mivel érzelmi alapon nem tudok dönteni, valószínűleg szóhasználat, szerkesztettség, helyesírás alapján határozok majd.
De még nem olvastam el mindegyiket, majd holnap szavazok.
July 31st, 2008 at 23:41:03
Negyedik, vagy nem negyedik, a IV. Béla elemzése a legjobban megírt és a legviccesebb. Szerintem elég egyértelműen.
July 31st, 2008 at 23:45:40
A Saharás videó belinkelésénél már sejtettem hogy nem került be az írásom, há ez az így járás tipikus esete.
Majd holnap elolvasom ezeket és szavazok.
July 31st, 2008 at 23:46:49
#60 Jaja én,büszke vok rá…:DDDD
July 31st, 2008 at 23:47:06
Enyém nincs benne… kapja be mindenki. Egyébként egy pólót küldhetnétek vigaszdíjnak
Komolyan: az első kettő szerintem eszméletlen jó, a második annyira ötletes volt, hogy őszintén irigyeltem érte. Az utolsó annyira beteg, hogy rögtön az őrült-géniusz közti vékony hajszál jutott eszembe. Kár hogy nem lehet mind a háromra szavazni
July 31st, 2008 at 23:55:24
Amúgy Ti, az FS! Team nem írnátok le, hogy személyesen melyiket favorizáljátok?:D Csak merő kiváncsiságból
August 1st, 2008 at 00:02:50
Ezt az oldalt én még régen komolynak hittem de kezd az egész nevetségessé válni halottam rola hogy a retry palát kellet jellemezni hogy miért ien és valakik fel vették paladinos pizsijüket és álmodnak össze vissza mindent és azt irkálják ide le vannak olyan élmélyülten sötétek akik ezt támogatják itt szerintem itt kéne abbahagyni mert már lassan az oviba köt ki ez az oldal
August 1st, 2008 at 00:03:48
Na szavaztam.
Kár, hogy a negyedik áll nyerésre, szerintem az a leggyengébb. Aztán az első a második. Persze lehet véletlen is…
Hancu, sajnos túl optimista voltál, amikor értelmes emberekre szabtad a szavazást.
August 1st, 2008 at 00:04:34
megéri végigolvasni, mert szerintem az utolsó a legjobb
August 1st, 2008 at 00:05:37
nem kell nézni ha nem tetszik, kkthxbai
August 1st, 2008 at 00:05:56
LoneWolf, az FS! mindig ilyen volt. Itt az ideje beletörődni.
Először nekem se tetszett az ötlet, de végül jól sült el.
August 1st, 2008 at 00:06:43
deráértektibazdmeg!
August 1st, 2008 at 00:07:11
Nagyon remélem, hogy a következő feladat versírás lesz, mert már előre dolgoztam
August 1st, 2008 at 00:08:01
hulyeseg volt Belara kiralyt mondani mert nyilvan mindenki IV. Belarol tanult. en kapasbol ranyomatam a cim utana a szavazasra, szoval reszemrol -1 szavazat
August 1st, 2008 at 00:08:16
És a Bilzárd ovisokra bizza a Lich Kingnek a bétakulcsát hát ez már szánalom
August 1st, 2008 at 00:09:22
” etimológiai elemzést a RETRICSICSKA szóról, annak kialakulásáról és esetleges jövőbeli fejlődéséről”
A 10. bélagecinek ehez mi köze van? de tényleg szánalmas vegyétek már észre ,hogy magatokat hazuttoljátok meg hogy ilyen szánalfas faszságokall teli postokat tesztek ki.
August 1st, 2008 at 00:10:34
#76
a te írásod sem került be?
August 1st, 2008 at 00:15:27
Én nem pályáztam de ez igy az egész nevetséges nem meséket kellet volna irni hanem szerintem komolyan kellet volna venni ne má a bliz ovisokkal teli oldalon besötétültekkel meg papir tekercsekkel álmodo kiskölyköknek adjanak bétakulcsot mert ök álmodtak valamiröl és ezt a hülyeséget meg kellet osztani a világgal?
August 1st, 2008 at 00:17:49
Köszönöm mindenkinek a munkáját, gz srácok. Kellemes volt végigolvasni. A következőbe tán még én is beszállok.) .
August 1st, 2008 at 00:18:10
lonewolf ez egy játék nemkell komolyan venni…
August 1st, 2008 at 00:18:26
Na mi az nehéz a pizsiben gondolkodni vagy mi?
August 1st, 2008 at 00:18:46
#79
Azon lepődnék már meg ha ezekre az oltári faszságokkal teleirt hülyeségekre nem lennének vevők az emberek? De hát mit vártál?^^
August 1st, 2008 at 00:19:05
Hát nekem nem volt türelmem végigolvasni a txt-t szóval nem szavazom.Nemtom minek kell ilyen sokat irni erröl a szórol hogy retricsicska, szerintem csak annyit tesz hogy rohadt dps paladin
August 1st, 2008 at 00:20:41
Ööö nem lehetne emofarkast igy bannolni, tök idegesítő az ilyen emberek siráma, akik megszeretnék mondani, hogy ki mit kakilhat a wcbe.
August 1st, 2008 at 00:20:53
79: akkor ne ugass bele. szavazz, aztán menj aludni vagy máshova szánalmasozni:
1. Az FS! a kezdetektől fogva ilyen
2. A hozzászólásaid minősége alapján az beérkezett pályázatok szerzői nálad mérföldekkel felnőttebbek …
August 1st, 2008 at 00:21:54
Lonewolf ha ilyen beszűkült látásköröd van, ráadásul helyesírás alapján fiatalkorú is , akkor hová kell flamelni?:(
August 1st, 2008 at 00:22:38
77: mit vered itt magad, ha szánalmas faszságokat postolunk? Még a végén megfájdul a bal kezed, pubi
August 1st, 2008 at 00:23:23
84: Ez is egy meglátás, bár eléggé … khm .. puritán
August 1st, 2008 at 00:25:22
#88
Ohh öregem:D lehetek az ürüléked?:D
August 1st, 2008 at 00:25:38
#86
Ajaj most komolyn megleptél apukám nem béna faszságokat kell irni bazmeg ha kihirdetnek valamit apukám és fizetsz érte nem valami komolyat vársz el töle nem? Nem ovibárok hadszövetségét akik csak a szájukat tudják tépni és nem értékelnek szinte még semmit
August 1st, 2008 at 00:25:50
Btw, LoneWolf meg Credi, senki nem maradt le semmiről. Lesz a wow.hu-n biztos random osztogatás, oda lehet majd jelentkezni akkor is, ha klikkelni is alig tudsz, nemhogy írni
August 1st, 2008 at 00:26:52
Ne a helyesirásommal foglakozz vaze olvass és értelmezz
August 1st, 2008 at 00:27:26
91: Ember, te jól láthatóan még magyarul is alig tudsz, miről is beszélünk? Neked adnánk a béta kulcsot, elakadnál a login képernyőn ..
August 1st, 2008 at 00:28:24
93: Mit értelmezzek te szerencsétlen ezen
“Nem ovibárok hadszövetségét akik csak a szájukat tudják tépni és nem értékelnek szinte még semmit”
Látod, diurd, ezért kell a retard check
August 1st, 2008 at 00:29:06
#91 apukám, opt in apukám, ennyit mondok apukám. gl hf apukám nem? de nem?
August 1st, 2008 at 00:29:29
Én nekem nem kell semmi én egy átlagos játékos vagyok de te meg egy faszkalap aki csak fikázni tud másokat
August 1st, 2008 at 00:29:47
Szerintem Cascade te ezt direkt élvezed
August 1st, 2008 at 00:30:33
97: Te fikázol, én csak a Grounding Totemet pakolom …
August 1st, 2008 at 00:31:03
98: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem
August 1st, 2008 at 00:32:45
#99
CD-re kell vágni úgylátom
August 1st, 2008 at 00:33:05
101: Pedig ki is van talentolva, e
August 1st, 2008 at 00:33:26
Na mindegy szerintem akik csinálták ezt az oldalt most hagyák abba mert a szájnindzsák komolyon elszaporodtak:D
August 1st, 2008 at 00:34:24
Üdv,
Van pár, az arcra mosolyt varázsló “elemzés”, azonban én arra számítottam hogy nem teljesen úgy kell érteni a pályázatot mint ahogyan leírták. Gondolok itt a Prot, holy pala összefoglalóra, satöbbi. Itt én úgy vettem ki, hogy hasonló wall of text-et kell írni némi humorral megfűszerezve.
Nos hát elég nagyon tévedtem. Ezek az “írások” valóban egy retard checknek felelnek meg, de a szerkesztők is egy picit minősítik magukat hogy ilyet kiraknak.
Valószínűleg nem találkoztak még a FS-osok komolyabb retripalával, mert az a legtöbb PvE tardot háromshotolná a Black Temple gearjükkel együtt. Na de páron jót derültem, csak nem erre számítottam, hanem valami “értelmesebb”-re. (vagy csak a retpalák ennyit érdemelnek? fs-en lehet)
August 1st, 2008 at 00:34:38
103: azt meg kell hagyni, te egy új Kazinczy vagy ..
August 1st, 2008 at 00:35:30
/off
#103 nem kéne már lefeküdnöd aludni? szülők nem lesznek mérgesek h ilyen sokáig fennvagy?
/on
áhh. akik írtak, beteg elmék vagytok ^^ respect
August 1st, 2008 at 00:36:47
Anyucikáddal ugas légyszives othon aki a világraszart hülye kis városi tajparaszt
August 1st, 2008 at 00:37:15
#104
Igen valószinü hogy eddig csak olyan retri palát láttak aki balfasz , de egy skilles ember ugy elverné az és Cascade féléket hogy köze nem lenne a játékhoz.
August 1st, 2008 at 00:37:38
104 —> Hunadin <—- ezt már itt buktad
Szeretem az ilyen “az én pvp karakterem, fossá verné a te noob pve szarodat” hozzászólásokat. Főleg hogy magas ratingen rugó retri párosok is pve gearben tolják
August 1st, 2008 at 00:38:04
Hello most olvasom én is azt az egészet sajnos szánalomal tölt el ez az egész hogy ilyen már nevetséges poszton kell eldönteni ki é legyen egy olyan kulcs amire szinte mindenki áhitozik és az FS csak azért mert oldalt üzemeltet kap kulcsokat és ilyen megalázo dolgok nak teszi a sokk infora éhes embert erre nem lennék büszke hogy nem csak hogy a sok baromságot jelölik meg a lehetséges béta kulcs helyére hanem még az értelmes postokat le is szolják és gunyolják
August 1st, 2008 at 00:38:14
Hunadin, őszintén, amikor egy itt kialakult poén/szleng szó történetelemzését kérjük, sok smiley-val megfűszerezve, FUN taggel cimkézve, akkor komoly elemzéseket szeretnénk látni szerinted?
Nem a retripala a lényeg, meg hogy mit hogyan és ki one-shotol, arra vannak pro theorycrafterek, majd ők megmondják, kiszámolják, felrajzolják.
Ez itt egy vicces contest volt, vicces végeredménnyel, aránylag fasza jutalommal
Nem igazán értem, hogyan lehetett ezt félreérteni, legalábbis ha valaki rendszeres olvasó itt nálunk, ugye …
August 1st, 2008 at 00:39:13
/off
#107 lol
érdekes hozzáállásod van a dolgokhoz. ne igyál több savanyú tejet, mert agresszív leszel tőle. öleld át a kismackódat és feküdj le szépen aludni. esetleg kérd meg mamit, hogy olvasson fel valami mesét. jóéjt! ^^
August 1st, 2008 at 00:40:54
108: És ez most hogy is jön ide? Hogy minket “szétaláznak” a ret paladinok? Egészen durva csavarokat dobsz be itten a társalgásba, csak kézifékes fordulóval tudlak követni úgy ahogy
August 1st, 2008 at 00:41:09
amúgy őszintén, emberek, mi a rákos faszért jöttök ide fikázni másokat? nem tetszik a rendszer? húzzatok a büdös picsába és rinyáljatok valami politikai vagy faszomtudja milyen fórumon. ez a szórakozásról szól. ha nem tetszik, igyál királyvizet, ugorj egy szakadékba, stb stb, de ne itt rontsd a levegőt ….
August 1st, 2008 at 00:41:34
Aránylaf fasza jutalom al amit az EBAY 400 USAD elehet adni?
August 1st, 2008 at 00:41:52
#112. Neked nem osztott senki lapot kabd be és azzal cumizgas te na én léptem majd fel fogadok bébicsöszt erre az oldalra
August 1st, 2008 at 00:42:18
110: Nero, ez csak az egyik contest volt, lesz még több másik is, ugye tudod. Még az is lehet, hogy lesz komoly is!
August 1st, 2008 at 00:42:41
Szavazas utan kiarakjatok a tobbit is? Pls pls, nevvel egyutt, akrok meg sokat derulni.
August 1st, 2008 at 00:43:13
na ara befizetek
August 1st, 2008 at 00:43:28
#114
Te seggfej tanulj már meg olvasni, ha ennyire vered magad hogy mire irtam.
August 1st, 2008 at 00:44:02
/off ismét
#117 ouch. most jajj de rossz lesz az FS!nek, hogy elhagyod az oldalt… omg… hancu,cascade, attila, etc… sajnállak titeket nagyon. lonewolf elhagy titeket :’(
August 1st, 2008 at 00:44:30
Te hol élsz, komolyan mondom
August 1st, 2008 at 00:44:54
‘Re three csicska’ ftw!
August 1st, 2008 at 00:45:46
121: Igaz, tekintsd úgy hogy a válasz Hunadinnak szól először és csak másodsorban neked.
Miért vagyok seggfej? :((
August 1st, 2008 at 00:46:14
Elkezdtem olvasni de a felénél feladtam de eddig jók…Fogalmam sincs honnan szedtek ennyit lökött embert

A kommenteket elnézve viszont nagyon-nagyon hiányzik a jó öreg banhammer
August 1st, 2008 at 00:46:54
127: Direkt nem törlök, mindenki tanulságára …
August 1st, 2008 at 00:47:10
<3 Cascade
Lonewolf látom élvezed az internet nyújtotta biztonságot, de nem árt ha tudod, hogy ha így folytatod és valaki olyannak szólsz be aki nem intézi el poénnal a hülyeségeid, hanem ideges lesz és szépen útána néz az IP címednek, és meglátogat az otthonodban…Szánalmas kommentjeidből nem nézem ki belőled azt macho, kigyúrt, huszonéves keménylegényt ami próbálsz itt lenni. (Vagy te is diszleksziás vagy?Úgy látszik ragályos így nyáron..)
August 1st, 2008 at 00:48:29
Omg mi megy itt…
Ez egy blog, amiben munka van, amit jutalmaznak egy béta kulccsal, amit odaadhatna valamelyik szerkesztő az anyucikájának, hogy játszon vele. De nem… nem ezt tették, hanem felkinálták a nagyérdeműnek egy nem kevés kreativitást igénylő feladat keretében. Erre jön a sok okos, akinek köze nincs ehhez az egészhez, és megmondja, hogy márpedig hagy ő döntse már el, hogy a másik ember mit csináljon a saját béta kulcsával. Ez olyan mint mikor misel fejfer a háromlábú vakoknak adományoz pénzt, de jön a kétfejű négy farkú, hogy márpedig ezt nem adományozni kéne, hanem versenyfutást rendezni érte.
Mellesleg minden raiden egy retripalával játszom együtt, sőt van retripalám is. Az swp kontent egy néhány bossa kb elengedhetetlen nélkülük. Ennek ellenére én is elszórakozom a RETRICSICSKÁN, mert van a komoly progress, meg van a szó körül élő poén. De ehhez tulajdonképpen annyi ész nem kell, hogy felfogd.
Az fs meg egy szánalmas szar lett, mert nem toi toi wcket árul!
August 1st, 2008 at 00:49:36
#128
Na mind1 nem akarok veszekedni, csak leirtam a véleményemet igaz az elég durva flameba torkolott
de hát ez van.
August 1st, 2008 at 00:49:54
Apukám lehet szorakozni gyertek el mindanyian ahányan vagytok büdösre verem az összeset
August 1st, 2008 at 00:50:38
132: Ird már le a cimedet akkor
August 1st, 2008 at 00:51:47
“apukám” te még ittvagy? nemaszontad mész csicskálni a kockás pizsidbe?
August 1st, 2008 at 00:52:28
#130
Hallod itt kurvára nem ezen van a szó, itt csupán arrol hogy a blizzard azt hitte/hiszi hogy FS nek van 20serkesztöje, és adott nekik annyi bétakulcsot , közbe van 5 , ezért Cascade és társai elöálltak egy olyan ötlettel amin ök maguk is jót nevetnek azon a sok hülye faszlámán akik ekkora baromságokat voltak képesek leirni:D
August 1st, 2008 at 00:52:36
131: Véleményt lehet formálni okosan és szépen is. Én nem haragszom, csak nem értem miért ez a düh, amikor tulképp az van, amit Morfirion leírt a 130-ban.
Éééés mivel nem ez az utolsó contest, lehet lesz olyan, amiben másfajta tehetséggel, tudással, szerencsével rendelkező arcok vehetnek majd részt …
De már úgy érzem magam lassan, mint egy kurva rögzítő, csak ismételgetem ugyanazt, aztán rámbasszák a kagylót
August 1st, 2008 at 00:53:01
128:
Minden világos mester
A Grounding mellé próbálj dobni egy Stoneclaw-ot is hátha átaggróznak valami más fórumra
August 1st, 2008 at 00:53:35
#135 és ennek melyik részével nem értesz egyet? Vagy szánalmas faszoknak tartod őket mondjuk, mert nem ebayen adták el inkább?
August 1st, 2008 at 00:53:53
Na jól van ez már nekem sok ezt az oldalt látni sem akarom többet
August 1st, 2008 at 00:53:55
135: Még csak a közelében sem vagy. 2 szerkesztő nevét adtuk le ..
August 1st, 2008 at 00:54:11
/off
#132
fogadjunk chucknorris tanított meg ölni, és naponta kivégzel egy zsáknyi kismacskát, hogy formában legyél. kezdek félni tőled. hogy sikerült megoldanod, hogy ilyen “intelligenciával” még nem raktak virágföldbe? írhatnál erről egy tanulmányt
August 1st, 2008 at 00:54:58
139: Hol a cím, nyuszika? Shadowmeld itt nem működik
August 1st, 2008 at 00:56:06
ezek a poénok öcsém behalok néha sajnálom az angolokat hogy nem tudank enyi káronkodást de ezel nem bizonyitotok semmit
August 1st, 2008 at 00:56:46
#142
Elveszett
August 1st, 2008 at 00:57:26
143: Nem is akarunk bizonyítani. Lesz pár boldogabb ember kulcsokkal, meg jó sok vidám, akiket megnevettetnek majd az írások és a többi.
Aki meg nem tartozik ebbe a körbe, az meg collateral damage
August 1st, 2008 at 00:57:54
@139 VAN ISTEN!!!
tudtam hogy a “mukodj” hatalma a forum trollokon is hat
kár hogy sok volt a resist
August 1st, 2008 at 00:58:53
Na megyek mert fáj a fejem ettöl a sok faszságtol
bb
August 1st, 2008 at 01:04:14
130
szívemböl ^^
August 1st, 2008 at 01:06:41
Amint Hancu meglátja a postokat rerollozik fury warriorra a titan’s grip miatt.Ehez már 2 banhammer kell dual wieldbe…
August 1st, 2008 at 01:07:05
12, 17 ott az igazság.
Én elolvastam mindegyiket, nem tudtam dönteni, hogy az 1., az 5., 6. vagy a 10. nyerjen, de végül az 5.re szavaztam. A negyedik meg szerintem messze nem a legjobb (nem azt mondom, hogy rossz - de voltak nála jobbak is)
August 1st, 2008 at 01:07:38
Omfg?
. Bár az megint más kérdés, hogy a legnagyobbat mégis itt, a fórumon nevettem, ahová beszabadult ez a sok troll, és akaratukon kívül olyan szinten megnevettettek, hogy már-már a földön fetrengtem. Nagy az Isten állatkertje, csak alacsony a kerítés 

Bevallom őszintén köcsög slacker módjára volt pár olyan mű, aminek nem jutottam a végére, valószínűleg majd holnap nekik esek. Nagy kövég gz azoknak, akik ezeket megírták, még akkor is, ha nem sok köze van magához a kihirdetett pályázathoz
@113: gief
August 1st, 2008 at 01:08:57
Tisztelt szerkesztőség :D, nem akarok semmi rosszat, mert elismerem mind jobb mint amit én írtam, de a commentket olvasva kiakadtam picit ….
Pár dolog: Következőnek ABC t kéne használni a jelölésre, illetve érdemes lenne nagy betűkkel odaírni, hogy csak poén (én félig annak vettem, de mint kiderült ennyire sme kellett volna).
Amugy nekem a 8. tettszett a legjobban talán, azért mert “frappáns” és rövid
August 1st, 2008 at 01:10:14
Nem csak szerintem Drameron igaságtalan nak érezte az egészet és mint egy becsapot ember nézte és olvasta a postokat hogy kitalált történetek és egyéb más sztorikat találtak ki mások ö meg ara gondolt amit edigi játék alapján tapasztalt és a hibái elenére nem kelet volna baszogatni lehet hogy hogy nem tul idös de ezt biztos nem egy 18 09 éves ember irta hanem idösebb
August 1st, 2008 at 01:11:08
153: Köszi a tanácsokat, valóban a jelölés lehetett volna jobb is, a következőre kitalálunk valami jobbat
August 1st, 2008 at 01:13:15
154: Szigorúan véve Drameron be sem kerülhetett volna. Hiszen én a szó etimológia elemzését kértem, nem a paladinnal tapasztaltak összefoglalását és leírását
De minden pályázatot végignéztünk, de mivel mi alapvetően humorra gondoltunk (amit még mindig csodálok, hogy nem jött át a kiírásból) ezért nyilván ezek a pályázatok előnyt élveztek a szelekciónál.
August 1st, 2008 at 01:13:46
Mikor zárul a szavazás?
August 1st, 2008 at 01:14:18
Holnapi napon megkapja a győztes jogos jussát, szerintem valamikor estefelé .. hogy a hétvégén már tudjon játszani, ha akar.
A köv. kiírás is holnap érkezik, ha minden igaz.
August 1st, 2008 at 01:15:47
Aham értem de értelmeseb let volna ezt mondani neki én nem igen tudom mi az az etimológia és a töbi poszt az volt e de ha egyböl a humánusab megoldást válaszátok talán ellehetet volna kerülni ezt az egészet
August 1st, 2008 at 01:16:04
Miért érzem úgy hogy Nero=Drameron?…(Mert ha nem akkor mostmár télleg komoly diszlekszia járvány van.Már veszem is fel a gázálarcot.Biztos ami biztos.)
August 1st, 2008 at 01:17:15
159: Be volt linkelve az etimológia szó a kiírásban a Wikipédia szócikkre, ami megmagyarázta a jelentését.
August 1st, 2008 at 01:20:48
161: Utólag
August 1st, 2008 at 01:21:35
lal
August 1st, 2008 at 01:22:17
162: 10 percel a hír postolása után linkeltem be
Na nehogymá!
August 1st, 2008 at 01:22:43
II. Bélára szavaztam, amikor először elolvastam a “feheruuaru rea meneh hodu utun halodah retri tsischa” kifejezését 5 percig csak röhögtem
August 1st, 2008 at 01:23:23
Na mindegy valoszinü a következő ilyen esemény jobban átlesz gondolva, én is lépek várnak a rabocák a Börtönben Reggel
BB
August 1st, 2008 at 01:28:56
Ez sztem elég hülyeség hogy így választjuk ki a nyertest mert a szavazók 90% tuti, h nem olvasta el mindet…
August 1st, 2008 at 01:31:10
Szegény Credo és LoneWolf aka apukám. Szerintem ők is ahhoz az 5%-hoz tartoznak, akik most döbbentek rá, hogy a IV. Béla nem valami fantázianév (mint pl. a 2pac), és volt előtte még 3 (na meg utána 6
) hasonló nevű király, csak a suliban a rank 1-3 Bélát nem tanították… Aztán mostmeg dühöngenek. Különben tényleg ennyi csökkent értelmi képességű van, vagy csak sok a bürokrata?
August 1st, 2008 at 01:39:12
Amugy lehet hülyeség, de miért nem a szerkesztőség dönti el, hogy ki legyen a nyertes?
Nekem az a megoldás jobban tetszene, na mind1, mellesleg tom, ezt már kérdeztem, de valami nyilt-béta nem lesz amire árki mehet? (lásd warhammer elkérték géped adatait és ha elég jónak itéélték a teszthez bekerülhettél a bétába) vagy valami hasonló?
August 1st, 2008 at 01:41:56
Nekem a 10. tetszik a legjobban
Lehet , hogy csak azért mert hajnal 2 , és embertelen fáradt vagyok , vagy csak azért mert elfelejtettem az összes többit mire a végére értem .. én nemtudom
De respect mindenkinek szerintem , mind a 10 igényes munka,látszik foglalkoztak vele az emberek. (Kéne a béta kulcs,mi?weheheh)
August 1st, 2008 at 01:46:59
113# Te beteg vagy :D:D Sírok …. Fuss Forest Fuss :D:D:D
August 1st, 2008 at 02:00:01
Már csak a kommentekért megérte az fix. Ennyi trollt még Za-ban se látni:) Kár, hogy Lonewolf elment a címe megadása nélkül, mehettünk volna Cascadeval meg a fél Br-rel gankelni:d Btw III. a király:D
August 1st, 2008 at 02:38:51
Most volt időm elolvasni az írásokat, valamint a fórumot, hát gyerekek mozgalmas nap volt az fix. A címért kár, következő paintballra lett volna élethű gyakorló célpont.
August 1st, 2008 at 02:41:53
Én csak 4 Béláról tudok a magyar történelemben, már nem azért
August 1st, 2008 at 02:52:44
nagyon üt mind a 10.
és látom critelt a wf lonecsicskán, nagyon takarékra vette, de lehet h csak rányitott az anyukája…
August 1st, 2008 at 02:54:53
Egyébként utólag elgondolkoztam a névadáson, III. Bélát úgy is emlegették mint “lovagkirály”, nem is csoda hogy a kis csicskák védelmére kel.
August 1st, 2008 at 03:09:36
Hat bizonyos dolgok miatt (hajnali hazaeres, felkomas allapotban), el sem olvastam miert kell milyen Belara szavazni :). Csak katt negyedik becire (uralkodasanak korai baklovesei ellenere egyik kedvelt kiralyom), aztan kitoroltem a csipat a szemembol, fejemhez kaptam a kezem “na hulye troll most kapcsold ki a gepet”
.
ELOBB elolvasni, aztan ertelmezni es a vegen alairni
(btw legalabb nem haxxoltam igy
)
Szoval egy szavazas is olyan, mint az alairas
August 1st, 2008 at 03:10:49
Ah btw esetleg a top10 es palyamunkakon kivuli elemzesek is elerhetok lesznek valahogy a verseny lezaras utan ?:)
August 1st, 2008 at 03:50:22
“Kuncsorogni a haveroknál meg a guildtársaknál, hogy szavazz rám öreg, majd kölcsönadom a bétakulcsot, khm, szóval ősi retricsicska szokás, ne süllyedjünk eddig.”
A sullyedes lehetosege senkit nem fog meggatolni ebben
Remelem lesz annyi szavazat, hogy a haveri alapon kapott szavazatokat kiegyenlitse, de nagyobb guildek siman osszegyujthetnek 50-100 szavazatot is kepviselojuknek imo.
Amugy vegigolvasva mindet Zuzu Petals es a reszelo jutott allandoan az eszembe…
A X. megsomolyogtatott, igy kapott egy szavazatot, talan meg a III. erdemelt volna, a tobbit szenvedes volt vegigolvasni.
August 1st, 2008 at 03:56:39
És itt az igazság:
„Amit az ember nem ismer, attól fél, s amitől fél, azt el akarja pusztítani …vagy legalább fikázni”
Mindenféle utána járás nélkül is egyértelmű, hogy azok az emberek találták ki, és használják leginkább a retricsicska szót akiket valamilyen trauma vagy lelki sérülés ért.=> Vagyis megölte őket egy retri pala amit nem voltak képesek a mai napig feldolgozni…
Erre a legjobb példa az 1. Béla által összehordott ganéjkupac; írása jól tükrözi, hogy egy retri pala beletaposott a lelkébe és azóta is kínoktól szenvedve, teljes összeroppanásban él.
Szánalmas? IGEN.
August 1st, 2008 at 05:47:48
istenem.. miért kellet így kirakni a postot??? ilyen időtájt lazán a IV. Jelöltem meg olvasás nélkül. Gz-.- (tudom én noobságom, de ez így akkoris előnytelen).
August 1st, 2008 at 06:10:34
énis ívé bélára szavaztam, olvasás nélkül. Szoval csatlakozom az előbb csinálod, aztán gondolkozol klubba:P, de sztem ez egy uj szavazást igényelne…:$:(
August 1st, 2008 at 06:12:16
111, Nyah elbactam es tul komolyan vettem
A bekerult irasokat meg nem sikerult elolvasnom, de nemelyiknek tobb koze van a funhoz, kevesebb az etimologiahoz, de majd elolvasom es szavazok:)
(az is igaz, hogy retripalakent nem retripalafikazos funos irast meg nehezebben hoztam volna ossze:D)
August 1st, 2008 at 06:36:31
@185
én még tegnap éjjel olvastam el őket.
Hát, hogy őszinte legyek nem értem hogy került be a top 10-be pl a “király és a fia” sztory.
Sztem semmi köze a pályázati felhíváshoz, csupán egy vicces kis story. Jómagam 2óráig írtam és jóval több mint 2000 karakteres lett.
De hát ez van. Ha lezárult a szavazás majd belinkelem, akit érdekel elolvashatja.
August 1st, 2008 at 06:41:46
@132: ezen besírtam a röhögéstől
:D 
August 1st, 2008 at 07:22:12
Sztem ezt vhogy máshogy kéne…a sok lusta WoW-os(köztük én is) nem fogja elolvasni és csak random nyom egyet…
August 1st, 2008 at 07:37:29
Arra lehet fogadni h. a következőt is a IV Béla nyeri?
Komolyan mondom nagy ötlet volt aki ezt kitalálta 
August 1st, 2008 at 07:50:43
Kicsit enyhén gyanús, hogy a IX. Béla ennyire feljött ilyen rövid idő alatt, holott messze a legrosszabb írás az egész mezőnyben. Egy vicces sor sincs benne.
August 1st, 2008 at 07:54:16
Ezer alatt lesz.
August 1st, 2008 at 08:04:54
hát a 10-esnek köze sincs semmiféle etimológiai elemzéshez, de szó szerint könnyesre röhögtem magam rajta
August 1st, 2008 at 08:06:41
de akkor is az első a legjobb
August 1st, 2008 at 08:12:47
viszont itt valami hack van a rendszerben, mert szvsz a IX-esnél vannak 100x jobbak is, mégis úgy jön fel, mint a talajvíz…
több, mint gyanús O.O
August 1st, 2008 at 08:13:50
Jah, pont ezt mondtam, mert a III-as meg IV-es még jó írások, de IX-nek köze sincs semmihez.
August 1st, 2008 at 08:15:22
Bann!!
August 1st, 2008 at 08:20:27
Fair play a béna szavazásokban is!
ÚJ Magyarország benned van!
August 1st, 2008 at 08:26:36
végigolvastam újra az összeset, hát a IX-es magasan a legpocsékabb (/sorry)
August 1st, 2008 at 08:29:50
1: szerintem kibasztatok magatokkal ezzel a 2000 karakterrel.
2: szerintem sok hülye hamarabb nyomja a gombot és csak utána olvas.
August 1st, 2008 at 08:32:26
Nálam egyes vagy tizes: “A Harci-jártasság Világa” vs. “(farmolj b+ -a szerk)”
Respect minden alkotónak.
Kellene lassan egy komment best of, mert jópár, tegnap óta született hozzászólást hiba lenne hagyni elenyészni
August 1st, 2008 at 08:36:14
idezet a versenyben vezeto palyamubol:
“Ezért a mai naptól fogva legyen tehát a homoszexualitás (paladin) és az elhajlott emberi ítélőképesség (retribution ág) ezen korcs kivetülésének neve RETRICSICSKA, mint ahogy én magam mindenkit csicskának tartok, aki a paladin létet választotta magának.”
“A REDVÁS BÜDÖS GENNYEDVÉNY G*CI B*ZI PALADIN CSICSKULÉK. AZZAL A SZÁJBARAKOTT SZ*R KALAPÁCSÁVAL JÖN AZ IGAZSÁG LOVAGJA A RÓZSASZÍN PÁNCÉLBAN ÉS STUNBA RAK HÁROM MILLIÓ ÉVRE. KIB*SZOTT CSICSKA RETRI G*CIK”
Ismetelten gratulalni tudok a beta kulcs verseny palyazati temajahoz, igazatok volt, tenyleg elmes-humoros palyamuvek erkeztek.
August 1st, 2008 at 08:40:49
IV. es V!. Bela latja jol a dolgokat ok igazi retricsicska utalok:)
August 1st, 2008 at 08:42:01
Te nagyon ügyes gyerek vagy, hogy egy-egy kiragadott idézet alapján szólsz le egy egész írást, illetve egy egész pályázatot. De politikusnak jó lennél, demagóg kis buzi
August 1st, 2008 at 08:51:47
@203
Te viszont pocsék politikus lennél ilyen beszéddel
August 1st, 2008 at 08:54:55
@204 ez alapjan a hozzaszolas alapjan embernek is az:D
De varj csak a nevebol kovetkeztetve fasz ent:P
August 1st, 2008 at 08:56:45
Sulyos agykarosodast szenvedtem, hatalmasok vagytok ti, dobogos palyazok.
August 1st, 2008 at 08:57:55
Becsületére váljon, hogy nem tagadja, büszkén viseli neveként.
August 1st, 2008 at 09:09:46
Gyanús nekem hogy IX Béla ilyen gyorsan a csúcsratört…..Mintha a cookie-s exploitot használták volna…4 féle browserből egy gépről szavazni ősi román szokás.
August 1st, 2008 at 09:12:01
Hát, a legtöbb fárasztó és erőltetett volt, de a II legalább vicces volt itt-ott, úgyhogy arra ment a szavazat.
August 1st, 2008 at 09:17:20
Hancu! Cascade!
Szerintem valóban helyesebb lenne, ha a szerkesztőség döntene végső soron.
Ez a sok “csípőből IV. Bélát röffentek”, illetve IX. Béla hajnali, módfelett különös szavazat dömpingje kicsit letaglózó. Ok, rendben, akinek van egy kis sütnivalója kiérzi a szavaim közül, hogy bent vagyok a 10-ben és ott vagyok felül. Bevallom rendelkezem azzal a képességgel hogy elismerem a nálam jobbat, mert lehet tőle tanulni, de ez most furcsa. Alapjában véve örültem, hogy a szerkesztők fognak zsűrizni, mert habár nagyon ritkán postolok itt, mindig figyelek minden hírt, és így az egyes szerkesztők postjait, s tudtam hogy oda lehet rájuk bízni egy ilyen zsűrizést, mert együtt minden féle írásra van affinitásuk
Legalább is látva, hogy milyen “érdekesre” sikerült az egész szavazás, valahogy elvette a kedvem a következő versenyben való részvételtől, pedig ebben végig 2.-3. voltam. Sőt! Lehet, hogy a lejjebb helyet foglalókat illetnék a dobogós helyek, ki tudja. Mégis csak az FS! szerkesztők az expertebbek írás terén, lehet jobb lett volna bevállalnotok sárcok
No mindegy, azért fontoljátok meg, ugyanis véleményem szerint jobb egy normális kereket között lezajlott, zsűris szavazásban részt venni, mint egy ilyen módfelett kétes természetűben. Ha már nem nyernék, így szemrebbenés nélkül fogadnám, mégis csak fairplay szagúbb, ne rontsuk el annak élményét
…de ezek csak az én gondolataim, nem sírás, csak konstruktív eszmefuttatás
Esetleg úgy is meg lehetne oldani, mint más helyeken: egy zsűri, egy közönség díj.
-egy pályázó-
u.i: üzenik haverjaim hogy simán megbuherálható
így nem csoda a sok furcsa random szavazatboost
August 1st, 2008 at 09:19:40
ööö… taking up +300 fire res gear… switching to fire res aura :D:D:D
HELL! ITS ABOUT TIME!
August 1st, 2008 at 09:22:46
Hammerfist, ja elég fura hogy tegnap IX Béla kb a béka segge alatt volt. Hirtelen meg 100 szavazatot kapott percenként. Persze, hogy lehet csalni, de szűrhető szerintem. Meg szerintem Hancuékat sem kell lebecsülni, az ilyen durva csalást még egy idomított majom is észrevesz. Én a legjobban tetsző írásra szavaztam, és szerintem a többi eléggé siralmasra és laposra sikeredett. (Én nem pályáztam)
August 1st, 2008 at 09:24:09
30 szavazata volt este, ma meg csaknem 700?
Ráadásul olyan szar írása van, hogy végig sem bírtam olvasni.
August 1st, 2008 at 09:24:37
186. Hát igen, az enyém is jobb, mint 3-4 a szavazhatók között, aminek köze sincs kb. a témához, viszont 3-4 van, ami meg jobb mint az enyém szerintem. Sóval érdekes ez a “top10″.
August 1st, 2008 at 09:25:02
Én OSZTV-n jártam hasonlóképpen. Egy országos verseny élmezőnyét (benne voltam) végigverte a döntő utolsó helyezettje, és első lett…..
Ha valóban olyan profi, akkor a selejtezők alapján mért nem indult jobb helyezésről a döntőben?
A különbség csak annyi, hogy ott a zsűri nyakig benne volt. Ezt a helyet azért messze többre becsülöm, annál a szintnél, hogy kamuszavazással osszanak ki egy díjat.
Teljesen egyet tudok érezni mélyen tisztelt Béláva.
UI.: Valaki verje agyon plz IX.Béla-szavazó-botot
August 1st, 2008 at 09:26:50
@212
Nem hogy idomított majom, de még egy idomított gnóm is ^_^
August 1st, 2008 at 09:27:26
Paladin vagyok. Nem röhögtem. http://napirajz.hu/archives/2007/02/16/KI_VAN_ITT/#comments
August 1st, 2008 at 09:28:53
Ráadásul annyira szar az írás, hogy szerintem egy 80-as IQ-val rendelkezőnek sem tetszene. Szóval egyértelmű, hogy IX Béla diszkvalifikálta magát egyértelmű csalással. Komolyan azt hitte hogy nem veszi észre senki? Hogy nem von senki párhuzamot a gyenge írás, az irreálisan gyorsan és mennyiségben érkező szavazatok között? Ugyan már….
August 1st, 2008 at 09:40:08
217, fogd vissza magad, légy oly kedves, semmivel sem vagy jobb mint az éjjel habzó szájjal fikázó trollok.
Különben meg hűtsétek le a niggereket, odaküldjük Wolfot.
August 1st, 2008 at 09:40:37
104: szerintem kb. classtól függetlenül bárki lever egy másik embert, pvp vs pve ruhában. de nem ez a post témája, picit eltévedtél, Bélám.
August 1st, 2008 at 09:40:54
HammerFist szerintem félig igazad van. Maga a szavazás jó dolog, mert interaktívabb, szépen bevonja a közösséget, nekem tetszik az ötlet. De ugyanakkor ez a IX. Béla dolog olyan szintű nyilván csalás, hogy ha ezzel a fosadék írással ő nyer, az szerintem elég nagy szégyen még a pályázatra nézve is. Ez eddigi első két helyezettnek (IV. és III.) tegnap este is ugyanilyen arányban voltak egymáshoz képest a szavazatai, IX meg valahol utolsó helyen volt, aztán jött ez a gyanús “hajnalban 1 óra alatt behozom a mezőnyt” dolog. De szerintem nyugodj meg, mert Cascade biztosan ért hozzá annyira, hogy ezt ki tudja szűrni.
Én egyébként az I-nek III-nak, és a IV-nek drukkolok, lehet akkor ezek közül vagy valamelyik
August 1st, 2008 at 09:45:23
@221: detto, csak egyetérteni tudok
amúgy köszi a drukkolást
(szintén egy pályázó)
August 1st, 2008 at 09:46:40
Nekem a Halotti Beszédes tetszett és a persze Ív Béla őszinte alkotása
August 1st, 2008 at 09:47:28
#219 Hancu az a 217es iras tenyleg veszettul durva volt… Koszi hogy raszoltal:D:D:D
August 1st, 2008 at 09:49:03
219 bocs de nem szeretem ha a classom (bár nem retri talenton vagyok) oltogatása a téma.
Csak ennyi. Most így reggel szarul esett.
August 1st, 2008 at 09:50:48
Wildort szavazócsalás nélkül is ki kell zárni ! NEM TIPP!
August 1st, 2008 at 09:51:31
helena, ugye nem vagy régi darab a blogon?
ThorsHUN már nem is lázad, pedig ő volt régen az aki kikérte magának állandóan
Igaz-e?
August 1st, 2008 at 09:52:08
@ 221: BULLSEYE :D;-)
azt azért nem mondom melyik, csak a “pala ügyvéd” XD
August 1st, 2008 at 09:52:27
219. “A rohadt életbe néger, ezzel kellet volna kezdened.”
Én III. Bélára szavaztam, megvan benne a kellő irónia, és viccesek az idézetek is. És bár I. és IX. Béla írásától még holt fáradtan munkahelyen punnyadva is hupililát tudnék hányni, el kell ismerni hogy minden írásnak elég egyedi a megközelítése. Szóval respect azoknak akik vették a fáradságot és körmöltek ilyen szösszeneteket, mégha egyik másik nem is nyerte el a teljes olvasőközönség tetszését.
Btw az éjjeli masszív fikázódás már kicsit banhammerért kiáltott, mert ugyan jó lett volna ha nevelő célzattal látják a többiek is hogy mennyir sötét arcok is járnak ide nyálukat verni, de sajnos a végefele már elment Tónika showba. (persze nemtudni kinek hány foga volt :D)
August 1st, 2008 at 09:54:07
ÚGy látom,a retricsicska-flém képtelen lecsengeni.Olyan megnyugtató,hogy ennyire kiszámíthatóak az emberek.Na meg hogy mindenki hülye,csak én vagyok helikopter.
August 1st, 2008 at 09:54:29
Hát nemrég regeltem ja.
Amúgy sajnálom ha valakit megbántottam a kommentemmel. Bár nemigazán tudom mi volt benne durva.
August 1st, 2008 at 09:56:34
@ 228 haha
sajnos az íráshoz nincs tehetségem, úgyhogy a következő contesten akartam elindulni, de ha erről az IX Béláról nem derül ki, hogy tényleg csalt (ami tök egyértelmű), és ezzel a gagyisággal nyeri meg a pályázatot, akkor egy kicsit elment a kedvem a nevezéstől
IV, III és I megérdemelné 
August 1st, 2008 at 09:56:53
@225

Bocsi a gnómos poénért, de ez már annyira beleivódott a wow-os társadalomba mint a retricsicska….
talán ez lesz a következő WOTL béta kód esszéje? “Miért nézzük le a gnómokat”
August 1st, 2008 at 09:58:00
@233: mert alacsonyak?
August 1st, 2008 at 10:00:38
Nem én mondtam:D
August 1st, 2008 at 10:01:10
#227
Az “uljunk korbe es kacagjunk nagyokat azon, hogy retripala” klub meg megintcsak az, de ha problemazok rajta, csak megjobban csinaljak (lehet parhuzamot vonni a 3 eves gyerek es a retricsikazok kozott:) )
Nezd az irasokbol az jon le, hogy egy etimologiai iras alcaba bujtatott vicces retripalafikat kellett irni. Ilyet nem tudok/nem fogok krealni, szal nem verem magam a foldhoz, hogy “miert nem a komoly irasokat valogattak be”.
Az meg, hogy kiakadok e vagy sem:) Nos tovabbra is tartom a velemenyem, hogy a retricsicskazas gyerekes es szanalmas dolog
A pala mar nem csak healer es ha nem lettek volna a retricsicskak ma meg mindig csak healer lenne…
August 1st, 2008 at 10:01:30
Sztakurva ez súlytott mint a BKV Ellenőr Péntek Este a hetesen.
August 1st, 2008 at 10:03:04
Na most regisztráltam hogy hozzászóljak. Én követtem el a 10. írást. A lényeg, hogy ez egy fun event volt, én is így vettem. Eszembe sem jutott, hogy esetleg bekerül a TOP10-be. Semmi más célom nem volt, csak másokat és magamat szórakoztatni
Nehogy már komolyan vegye bárki ezeket. Hát kamu eto mózsna (ilyen mondat nincs)? Megyek elmosom a kanalamat mert valami főzelék lesz az ebéd. Az nem olyan jó szerintem.
A következő FS mókára emegyek én is. Bár ally oldalon játszom, de gértetek sört
UI: Remélem KOMOLYAN senki nem vette sértésnek az írásokat.
August 1st, 2008 at 10:04:05
“hogy ne próbálja meghackelni a szavazógépet, mert úgyis kiderül.”,ezt kihagyhattátok volna,mert CSAKAZÉRT IS reakciót lehet látni

én 3.bélára szavaztam mert összekevertem 4.-el(mármint történelmi szempontokból) ,az baj-e ?