Ostromgépek
July 31st, 2008 by Roodie
Az ostromgépek bevezetését régóta ígéri a Blizzard, de úgy néz ki végre VALÓBAN bele is kerülnek a játékba. Minden részlet még nem derült ki, de amit a jelenlegi információk alapján tudni lehet, azt most alább összefoglaljuk ( köszönet érte a Wotlkwiki cikkének ).
A legfontosabb információ, amit amúgy is midenki tud már - az ostromgépek játékosok által irányított járművek lesznek, amelyeket PVP harcban lehet majd felhasználni ( ami nagy kár - némi AOE grinding egy nagy ágyúval, vagy csak belegázolni a tömegbe… hejj ). Egyelőre a külszíni PVP zónában ( Lake Wintergrasp ) lehet őket használni, illetve a tervezés alatt álló northrendi battleground területén, ahol többek között rombolható épületek segítenek kiélni a rombolás iránt érzett alantas vágyainkat. Több különféle ilyen jármű lesz, mindegyik jól behatárolt szerepkörrel. Az még nem tisztázott hogy pontosan hogyan lehet majd megszerezni őket, mindenesetre a terv az, hogy a “pörgős és érdekes” lesz hozzájutni egy ilyen járgányhoz.
Irányítás
A járművek egy saját ikonsort fognak kapni. További részletek nem ismertek, egyes források szerint ez az ikonsor egy pet bar lesz ( démon / cica eltűnik ), mások szerint a játékos action barját fogja lecserélni. A pletykák szerint egy teljesen új UI frame is meg fog jelenni, amin mindenféle csúszkák is lesznek majd ( és remélem villogó ellenőrző fények! ) - a jelenlegi béta script állományokban “erő” és “szög” névre hallgat eme a két csúszka, így vélhetően az ágyúkat lehet majd kontrollálni ezekkel. A mostani hátasokkal ellentétben nem “buff” lesz a jármű, hanem tényleges szerkezet, amibe be kell szállni. Kiszállni belőle pedig úgy kell, ahogyan partiból kilépsz - jobb klikk a portrén és “Leave vehicle”.
Minden járműhöz kell majd üzemanyag, ennek megszerzéséről, pontos szerepéről semmi hír, csak annyi hogy egyes területeken elszórva olajoshordókat láttak szemfülesek. Mint ahogy a “lövedéktartó” névre hallgató… nos, lövedéktartóról sem tudni sokat. Spekulációk szerint különböző típusú golyóbisokat lehet majd kilőni. Esetleg hogy csak X számú lövedéket lesz képes kilőni a tankunk. Majd meglátjuk.
Az ostromgépek típusai
- The Demolisher - háztűznéző
- Forsaken Catapult - kicsi de gyenge!
- The Siege Engine - a Tank
- Goblin Shredder - körfűrésszel!
- Repülőgép - Death from above!
The Demolisher
Nevéhez híven ( Leromboló! ) ez lesz az ostromgépek gyalogja. Hosszú távra tud majd lődözni, és a sofőrön kívül 3 utas fér majd rá. Ezek az utasok képesek lesznek támadni ( mintha állnának ) - persze őket is támadhatják cserében.
Forsaken Catapult
A legkisebb járgány lesz a csatatereken. Mintha a Ben Hurban látható harci szekereket párosították volna egy kőhajítóval. Gyors jármű, és csak a vezető fér bele. Lőtávolsága azonban kicsi, és az összes ostromgép közül ez osztja majd ki a legkisebb sebzést. Cserében jó olcsó.
The Siege Engine
Az Ostromgép. Ez lesz az járgányok királya, a nagy dps-osztó, a mindent leromboló. A legnagyobb sebzést fogja szerteszórni, ráadásul nagy lőtávolságra. Az ágyútornyot a kezelője a járműtől függetlenül tudja majd irányítani, forgatni. A vezető mellett egy ágyúkezelő, és ismeretlen számú utas fér majd bele - ez utóbbiakat a Demolisherrel ellentétben páncélzat védi, így sem ők nem támadhatnak, sem őket nem üthetik közvetlenül. És ha mindez még nem lenne elég - erős páncélzatával képes lesz belerontani más járművekbe.
Goblin Shredder
Ez a goliath… izé, goblin shredder egy furcsa szerzet lesz. Először is, nem “igazi” jármű, hanem egy jó kis szervomotorokkal megsegített páncél. Fő feladata a légvédelem - hogy eme célját teljesíthesse, föld-levegő rakétákkal szerelik fel. Meglehetősen érzékeny lesz az ostromgépek által okozott sebzésre. Ezen felül a körfűrésszel közelharcolni is fog. Ez utóbbi nagyon jól hangzik.
Repülők
Ezeknek rögtön két altípusa is lesz - vadászgép és bombázó.
Vadászgép
Egyetlen pilóta fér csak bele. Igen gyors repülő lesz, de nagyon törékeny, és a goblin shredder könnyedén leszedi majd.
Bombázó
Egy pilótának és egy bombázótisztnek jut benne hely. Nem olyan gyors mint a vadászgép, de cserében kicsivel ellenállóbb - bár a shredder rakétáira ez is érzékeny.
Tags: PvP, WOTLK
Posted in Hírek, PvP | Comments (19)
19 Responses to “Ostromgépek”
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.





July 31st, 2008 at 09:14:44
Sniff sniff warhammer vilag szagot erzek:P:D
July 31st, 2008 at 09:19:43
Engem ez a rakétázás nagyon zavar… Van pár olyan részlet ebben a játékban ami az isteért sem illik bele bárhogy próbálom beilleszteni.
July 31st, 2008 at 09:23:52
“Cserében jó olcsó.” Ez azt jelenti, hogy mindenkinek venni kell, mint a mountokat? Remélem azért AV t átalakítják ezekhez.
July 31st, 2008 at 09:24:14
Az a baj a harcoló utasokkal szerintem hogy itt is elég esélytelen a helyzet meleevel, sőt némelyik casterrel sem az igazi és a legegyszerűbb valami afflilockot beültetni oda, körbeszáguldani a battlegroundon és mindenkit feldotolni
July 31st, 2008 at 09:28:11
Másik kérdés ezek splash damaget tolnak? Vagy ha eltalál a golyó el ha nem akkor csak elszáguld melletted?
July 31st, 2008 at 09:28:29
Hm nem lesz rossz bár a rakéták picit nem illenek ide…
July 31st, 2008 at 09:32:50
Végreeeeeeeeeeeeee WOW onslaougth erre vártam már vagy 3 éve UT+WoW.
Namost viszont az irányítás érdekes lesz ha igy marad nomeg a gép elhagyás meg beszálás egyszerübb lenne átvenni mondjuk pl az Utből beszálás megtekerjük, kiszálás jump.
Azokon a gépeken ahol pedig lőni lehet, azokon beépített fegyverekkel lehessen löni mivel ha egy melee beül logikus hogy ütni nem tud.
A lőszereket az üzemanyagot fix helyeken spawnoltassák és csak az szedhesse fel akinek a csapata
birtokolja, ja és mégy egy dolog legyenek javíthatóak a járművek.
Ha csak fele olyan jó lesz mint az onslaougth biztos hogy többet nem fogok bgzni az szent.
July 31st, 2008 at 09:34:19
Nem tudni még egészen pontosan a részleteket. Az itt leírt infók egy része is adatbányászatból származik
July 31st, 2008 at 09:48:24
UT+WoW, vagy nagyon tetszetős, majd jól szétkapjuk egymás arcát, “Ez a goliath… izé, goblin shredder” nekem is Goliath benyomása van, már hallom is ahogy a goblinok mondják “System functional” (vagy mit mond). xD
July 31st, 2008 at 09:49:52
#7 beül egy rugo, akkor ott a throw
July 31st, 2008 at 09:50:24
A goblinos már a játék elejáétől bennevan több helyen is, mindkét kontinensen.
July 31st, 2008 at 09:51:18
#11 de irányítani nem lehet…
July 31st, 2008 at 10:41:52
ja, tényleg terran goliath. csak az nem tudott meleezni
July 31st, 2008 at 10:48:00
Majd érnek még meglepetések Zul’darakban vagy hol a frászban. Argennt crusade bázis közelében van egy akkora flesh giant, hogy a felreaver kb a derekáig ér
Élmény mikor mögéd sunnyog.
July 31st, 2008 at 10:58:24
Nem lehet PVEben használni őket? OMG… pedig már MHban is megfogalmazódott az igény, h a trash hullamok ellen jól jött volna pár katapult… hogy a siege tankrol ne is beszeljek…
July 31st, 2008 at 13:09:14
#8 nem is, mert ezt mondtak el a wow pvp panelen a wwi-n is.
July 31st, 2008 at 13:11:35
#15 en nem tartom kizartnak, hogy csinalnak olyan uj instat, amiben lehet hasznalni jarmuveket, ha egyszer lake wintergraspban jol kiteszteltek rendszert. Szoval kb. a wrath utani kiegben.
July 31st, 2008 at 14:12:36
miért és az ideillik, hogy egy nyavalyás csirke halálakor mellvértet dob??
ez egy mesevilág, és ha az belefér hogy egy játékos medvvé alakul, akkor az is belefér hogy egy ocsmány goblin rakétát dagaszt gadgetzan bűzös sikátorában.
July 31st, 2008 at 14:13:50
u.i. Mortar team:)