Rajzolj nekem egy bárányt!
August 1st, 2008 by Cascade
Elérkezett a második verseny ideje, gondolom már nagyon vártátok. Ezúttal a kézügyességetekre lesz igazán szükség, hiszen a pályázat képalkotást foglal magában.
Az első helyezett egy béta kulcsal, míg a második és a harmadik helyezett egy-egy általa választott JINX! WoW témájú polóval lesz gazdagabb.
A Téma
Frostshock! szerkesztőség csoportkép
Határidő
2008. 08. 03, Vasárnap, 12:00 óra (harangszó)
Szabályok
Bármilyen saját-kezű képalkotó eljárás szóba jöhet, akár rajzlapra rajzolt és bescannelt képek is. A képeken nem lehet szöveg és az összes szerkesztőségi tagot szerepeltetni kell a képen. Összevagdosott montázsok kérem kíméljenek!
Egy kis segítségként álljanak itt a szerkesztőség tagjai, zanzásított formában: Deathcrow (vietnámi bloodelf paladin), Hancu (öreg ork warlock), Roodie (meghatározhatatlan, kérem kapcsojja ki), Aston (froszt médzs), Attila1234 (gnóm warrior, pfejjj), Cascade (tauren sámán ofc) és Csülök (aki csak egyszerűen Csülök).
Eltérni lehet a kasztoktól is, akármitől, a lényeg, hogy a végeredmény szuper legyen!
Fontos! Nem IRL ábrázolást szeretnénk, hanem a Warcraft világára épülő fan-artot!
A műveket levélben várjuk a szerkesztőségi e-mail címre, a levél tárgya legyen “NEM ELEFÁNTOT AKAROK ÓRIÁSKIGYÓBAN!”
Mindenkinek sok sikert és ügyes kezeket! Hajrá!
Tags: contest, fanart, Frostshock!, Fun, WOTLK
Posted in Hírek | Comments (244)
244 Responses to “Rajzolj nekem egy bárányt!”
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.
August 1st, 2008 at 11:52:23
Jól hangzik. Rajzolni még tudnék, csak kreativitás-hiányom van..
August 1st, 2008 at 11:55:34
this gonna be crazy
August 1st, 2008 at 11:55:50
Aki beküld Vietkong bloodelf female paladint arra szavazok!
Requirement: Dzsungelhacuka, sneak attak , karócsapda és egy halott gnómattila!
August 1st, 2008 at 11:58:16
Bízom abbam, hogy a korábban már a fanartjaival sikert aratott fiatal hölgy is megtisztel bennünket a nevezésével
August 1st, 2008 at 11:59:41
Előre szólok, aki faszfejet rajzol azt instant bannolom. Vagy legalábbis megpróbálom.
August 1st, 2008 at 12:00:36
5: a francba, azt akartam :D:D
August 1st, 2008 at 12:00:45
No way! A faszfejet a kreatív szabadság területére definiálom, nyugodtan használható motívum
August 1st, 2008 at 12:03:10
Segítek: warlockkal, rugóval, warriorral, hunterrel, paladinnal és sámánnal játszom.
August 1st, 2008 at 12:03:35
lol
szerintem nevezek, ehhez van érzékem ( vagy legalábbis több mint a retloloshoz :/)
August 1st, 2008 at 12:04:31
#8 akkor már 3-om kiesett
August 1st, 2008 at 12:06:32
#4
Szoljak HD-nak?:D
August 1st, 2008 at 12:07:39
akkor mégse rajzolok bye
August 1st, 2008 at 12:07:56
Ohh pedig pont faszfejet akartam rajzolni
August 1st, 2008 at 12:08:03
Mindenképpen
August 1st, 2008 at 12:08:27
Faszfej megengedett, Aston csak keménkedik, de visszalököm a padlóla, nyugi
August 1st, 2008 at 12:09:46
De már lelőtte a poént
August 1st, 2008 at 12:11:07
Poént?

August 1st, 2008 at 12:11:35
Cascade te úgy érzem az átlagnál jobban szeretnéd látni a “faszfejet” lerajzolva .. hm ez furcsa.
Természetesen csak vicceltem, amúgy sem tudok bannolni. De ezért könyörögve kérem a jóízlés határán belül maradjunk meg ha lehet!
August 1st, 2008 at 12:13:01
lehet ezt megoldani flashban is?
August 1st, 2008 at 12:13:18
#3
http://images.mmosite.com/news/2006/12/04/bloodelf02.jpg
:D:D:D:D:D:D:D
August 1st, 2008 at 12:14:36
#18 megmondom oszinten elkepzeltem egy kulonbozo class szerinti ruhakba beoltoztetett himvesszokbol allo tarsulatot:D
August 1st, 2008 at 12:14:58
kiváncsi vagyok hányan rajzolnak bárányt…(mert nem olvasták végig a postot)
August 1st, 2008 at 12:17:20
22: Pont ezen röhögünk Hancuval
August 1st, 2008 at 12:17:52
#1
En forditva vagyok:D Otleteim lennenek, de nem tudok rajzolni:D
August 1st, 2008 at 12:19:18
És a 3. verseny mi lesz? Hozzunk egy rekettyést?
August 1st, 2008 at 12:19:47
En az egész szerkeztőséget báránynak rajzolnám:)
ebből jött az 5 let:
http://www.darklegacycomics.com/148.html -legalsó kép.
/bee
August 1st, 2008 at 12:21:02
Casc! Emailben kerdeztem. Pls reagalj ra!
August 1st, 2008 at 12:21:29
@24 Szerintem a montázs belefér, ahhoz meg inkább a kreativitás kell mint a kézügyesség.
August 1st, 2008 at 12:22:06
#27 ez volt a kérdés: “hagyjuk a porhintést, nyilváníts nyertesnek engem, fizetek!!”
August 1st, 2008 at 12:22:22
Montázs nem jó sajnos.
August 1st, 2008 at 12:23:52
@30 Mé?
August 1st, 2008 at 12:24:09
Bármilyen művészi eszköz engedélyezett, csak legyen elég hozzáadott érték benne.
August 1st, 2008 at 12:24:56
Kár, hogy egyikőtök sem játszik rugóval, azt a legegyszerűbb rajzolni.
Aston milyen fajú?
August 1st, 2008 at 12:26:13
húhú van egy nagyon jó ötletem csak nem vagyok benne biztos, hogy letudom rajzolni^^ A fejemben egész jól néz ki.
August 1st, 2008 at 12:27:09
Én már most feladtam
August 1st, 2008 at 12:27:40
Nah egyertelmu valaszt pls Montazs jo vagy sem?:D
August 1st, 2008 at 12:28:29
34, akkor a megoldás: küldd be a fejed emailben!
August 1st, 2008 at 12:29:17
nézzük csak:
Deathcrow (fekete bárány)
Hancu (kopott szőrű, furcsa patás, koszarvakkal)
Roodie (nemismerem fehér szőrű sima)
Aston (jégkockában csücsülő bárány)
Attila1234 (egészen picike barika, rózsaszín masnival)
Cascade (nagyradab bárány)
Csülök (a változatosság kedvvért egy tál.. és rajta egy….
August 1st, 2008 at 12:31:55
#36 “Összevagdosott montázsok kérem kíméljenek!”
ettol mi lehet egyertelmubb?
talan #30?
ocsem….
August 1st, 2008 at 12:32:10
http://www.worldofwarcraft.com/downloads/wallpapers/images/mosaic/mosaic-640x.jpg
Mert pl ez montaázs, de kell hozzá bíbelődni meg a kreativitás.
Nem egy levágott hancu fej+ ork test-re gondoltam, bár attól még nem lesz időm megcsinálni
August 1st, 2008 at 12:33:19
Kár hogy én csak pálcika embereket tudok rajzolni.
August 1st, 2008 at 12:34:59
Nah mosténezt nemértem -.- (szőke vok :D)
Lehet az egészet Photoshopban csinálni vagy először kézzel rajzoljam meg és szkenneljem be?
August 1st, 2008 at 12:35:17
Készül a mű. Sajnos nem végeztem művészeti főiskolát, se nem vagyok rajzmester, fan art készítő, így a megjelenés nem lesz kőprofi, de remélem lesz esélyem ^^
August 1st, 2008 at 12:36:43
42, ahogy jólesik, lehet így is, úgy is.
August 1st, 2008 at 12:37:14
40: Ez teljesen rendben van!
Az ilyen innen onnan összeollózott 10 perces művekre gondoltam …
42: Lehet persze, abban csinálod, amiben szeretnéd.
August 1st, 2008 at 12:38:11
Hát esélytelen vagyok… ha csak a kubizmus mint olyan nem jöhet szóba
August 1st, 2008 at 12:44:22
Hancut Banhammerrel rajzoljátok
August 1st, 2008 at 12:44:41
Remélem az igyekezet is értékelendő…
Lenyúltam öcsémtől a zsírkrétát szal faszán berágott, de odatettem honort farmolni.
August 1st, 2008 at 12:46:45
48: :DDDDDD
August 1st, 2008 at 12:48:44
av hétvége lesz úgyis…lesz mivel elfoglalnom magam
August 1st, 2008 at 12:49:47
nyílván valaki olyan fog nyerni, akinek ez a szakmája. (vagy másvalaki)
August 1st, 2008 at 12:53:24
wazze ez nem ér, most nemtom hogy a stabilo-t kapjam elő vagy paintben fitogtasam a skilljeimet
August 1st, 2008 at 12:54:34
#33 - Nőstény troll vagyok.
August 1st, 2008 at 12:56:09
#51 Attól függ….szerintem a humort és a lelkesedést is figyelembe veszik. Én aki marhára nem szeretek és nem tudok rajzolni, most elkezdtem paintben a saját marhaságom abban a tudatban, hogy valószínű, hogy nem nyerek, de mi van ha mégis?Lehet pont olyat készítek ami tetszik nekik, de ha nem jól elmulatok a saját ökörségemen
August 1st, 2008 at 12:57:31
most jut eszembe, és ez két okból is passzol!
“Jól csak a szívével lát az ember” vagyis még van esélyem
August 1st, 2008 at 12:57:52
otletem meg csak lenne, de rajzolni sajnos csak a palcikaemberek szintjen tudok
meg ha az elozoben nem jutottam be a top10 koze akkor itt a top100bol is kimaradnek
August 1st, 2008 at 12:58:29
http://images.netbag.hu/20080801/13065124344.JPG
imba aztán nem ellopni
August 1st, 2008 at 12:59:55
57: nemjó, van rajta szöveg
August 1st, 2008 at 13:00:14
az a szomorú a hancu látván a képet
August 1st, 2008 at 13:00:41
Roodie most akkor mi?
rajzoljam le egy Bárányt Szalacsi fejel vagy mi? 
August 1st, 2008 at 13:01:25
kiaz a roddie? elég neki egy kérdőjel
August 1st, 2008 at 13:26:34
Gondba vagyok roodieval
August 1st, 2008 at 13:27:38
62: nem vagy egyedül
August 1st, 2008 at 13:27:54
Aston, milyen fajból indítottál Froszt Médzset?
August 1st, 2008 at 13:28:24
Rajzol rajtam kívül valaki papírra?
August 1st, 2008 at 13:29:01
http://blogol.hu/pikz/szili/Faszfej.jpg hm Aston?
August 1st, 2008 at 13:30:51
Na jó - legszívesebben vagy az ork hunteremmel vagy az ork cementsámánommal játszom
August 1st, 2008 at 13:32:28
Kész ez a fantasztikum. Remélem top3 meglesz
August 1st, 2008 at 13:32:46
Roodie akkor is kérdőjel leszel, ne ellenkezz ennyire ^^
August 1st, 2008 at 13:43:44
Nagyon gáz? ^^
http://kepfeltoltes.hu/080801/EFES_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
[URL=http://kepfeltoltes.hu/080801/EFES_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][/URL]
(Nemtom itt hogymegy a linkelés)
August 1st, 2008 at 13:45:57
Roodieról sok az info
August 1st, 2008 at 13:49:06
“Fontos! Nem IRL ábrázolást szeretnénk, hanem a Warcraft világára épülő fan-artot!”
Nah mi az, nem bírjátok ha kifiguráznak titeket? Kár pedig Cascadet nagyon jól megbírtam volna rajzolni: pólóján az “I’M GAY” nevű felirattal.
August 1st, 2008 at 13:49:56
(Direkt nem olvasat el a postot, és azelött rajzolt)…
August 1st, 2008 at 13:50:26
srácok lassan elkezdhetitek feladni mert én vagyok a tuti befutó
http://i187.photobucket.com/albums/x99/Morfcake/csoportkp.jpg
August 1st, 2008 at 13:50:54
ház jó, ha a cím bárány, akkor roodie bárány lesz
August 1st, 2008 at 13:53:24
“Fontos! Nem IRL ábrázolást szeretnénk, hanem a Warcraft világára épülő fan-artot!”
Azért 1 Kivéltel lehet Roodie-t Warhammeres Orknak szeretném rajzolni
August 1st, 2008 at 13:58:32
Na most kuldtem el a muvemet:D
August 1st, 2008 at 14:06:06
Oh crap, kihagytam Cascadet a képről. Most rajzolhatom rá és küldhetem el újra a kibővített verziót.
August 1st, 2008 at 14:17:07
jujuj beküldtem én is
August 1st, 2008 at 14:36:53
Morf, kár, hogy nem indultál, szavaztam volna erre.
August 1st, 2008 at 14:50:55
#75. Antauri: „Azért 1 Kivéltel lehet Roodie-t Warhammeres Orknak szeretném rajzolni :D”
Hancut meg banhammeresnek? (Kár, hogy a lockok nem hordhatnak zúzófegyvert
)
August 1st, 2008 at 14:54:37
#80 Hancu már Kész Banhammerel
most csinálom Aston-t
August 1st, 2008 at 14:56:24
Én így félúton rájöttem, hogy tényleg nagyon nem tudok rajzolni
August 1st, 2008 at 14:57:34
Hogyne indultam volna!? Csak megfélemlítem az ellent!
August 1st, 2008 at 15:06:00
#82
én se tudok de azért is megcsináltam:D
August 1st, 2008 at 15:12:24
/off
mikor lesz már az opt-in sorsolás? :/
/on
August 1st, 2008 at 15:22:43
A képre nem szabad felírni ki kicsoda?
August 1st, 2008 at 15:29:58
Csülök-el mit csináljak nem akkarok egy Csülköt oda rajzolni
August 1st, 2008 at 15:42:21
jók ezek a versenyek, szerintem nyeremény hijján(ezt nem tudom hogy kell írni :D) is lehetne késöbb folytatni, nagyon bejövös, grt
August 1st, 2008 at 15:42:54
87: felboar gyulyás csülökkel
August 1st, 2008 at 15:43:23
gulyás -edit edit gomb tényleg jó lenne
August 1st, 2008 at 15:47:02
Cascade… ne tudd meg mien kényelmetlen Taurent rajzolni
Mellesleg Hancu prototipusa kész 
August 1st, 2008 at 15:48:39
Bár…. Ghostwolf formában érvényes rajzolni?
August 1st, 2008 at 15:51:15
mivan ha nincs scanerem:D jó ha lefényképezem?:D
August 1st, 2008 at 15:52:42
#93 nekem sincs, bár én A3-as Lapra rajzolok nem tudom van e akkora Scaner
August 1st, 2008 at 15:57:06
Bármilyen formátumban ellehet küldeni?A jpg ront az amúgyis gyenge minőségű rajzomon
August 1st, 2008 at 15:57:24
65: Igen.
August 1st, 2008 at 16:10:28
Attilanak mi a karineve?:D
August 1st, 2008 at 16:11:07
Bocsi a dupláért, de mivel szerkeszteni nem lehet, egy új kommentben szeretném kifejezni, hogy mennyire egyetértek ollord 88-as számú felszólalásával.
August 1st, 2008 at 16:14:07
#88 Ja, minden héten kéne verseny egy pólóért.Deluksz úgyis imádja a pólókat
August 1st, 2008 at 16:23:35
hehe, az orc warlockrol egy régi nagy kép jutott eszembe :DD
http://blog.sanriotown.com/orcraider:hellokitty.com/files/2008/02/wow-orc-beaten-up-by-hellokittyandfriends.jpg
August 1st, 2008 at 16:39:19
Aston ha azt szeretnéd h ne Faszfej legyél a képen jó lenne tudni a fajtádat, hehh XD
August 1st, 2008 at 16:55:22
Rájöttem, hogy orkot könnyebb rajzolni mint gnómot… o.O
August 1st, 2008 at 17:02:06
ROFL beírtam gugli képkeresőbe poénból h Csülök és a link ide FS-re mutatott
August 1st, 2008 at 17:19:56
#101: Mondtam má’ hogy nőstény troll vagyok.
Amúgy már született egy két faszarcú alkotás, úgyhogy ha nem akartok méginkább belegázolni érzékeny emós lelkembe, akkor lééégyszives többet ne
.
August 1st, 2008 at 17:22:07
nekem a felkoncolt gnommal van bajom, lehet egyszerübb lenne élönek rajzolni, de akkor sem akarok eltérni az elképzeléseimtöl
August 1st, 2008 at 17:23:34
#103 nekem http://www.mimi.hu/gasztro/sult_csulok.html -ot hozta ki
August 1st, 2008 at 17:32:46
a neveket azért odairom :DDD
August 1st, 2008 at 17:38:10
Aaah még csak Hancu, Attila és Roodia van meg. Fárasztó ez a contest.
August 1st, 2008 at 17:41:28
Jöttem, rajzoltam, nyertem, bétáztam!
August 1st, 2008 at 17:45:29
nekem mingyá’ kész a nagyvonalas, most kezdem finomitani, csak az a baj, hogy kitompult a cerkám(nem, nem az…) és nincs hegyezöm, se egy hegyes ceruza
amugy most Roodie végülis micsoda? igaz h már kapott szerepet ( :p ) de azért kiváncsi lennék rá
August 1st, 2008 at 17:48:58
rajzoltam elküldtem semmi jóra NEM számitok aston …. vagy nálam simán fejjel nem lehetett megoldani remélem nevettek egy jót
August 1st, 2008 at 17:54:22
http://img222.imageshack.us/my.php?image=fscw2.png itt a kép kirakom ide is xD
August 1st, 2008 at 17:55:03
Lehet elhangzott de Csülök az mi? Azon kívül h egy csülök
August 1st, 2008 at 18:04:58
kész vagyok >D
August 1st, 2008 at 18:05:25
nem hangzott el de csülök egy undead rugesz ha jol tudom
#112 hát ez valami gyönyörü
August 1st, 2008 at 18:05:44
Elküldve
August 1st, 2008 at 18:08:08
Hülye kérdés lesz, de ha nincs kiszínezve, csak sketch azgáz?
August 1st, 2008 at 18:16:55
Nevek lehetnek a karakterek felett?
August 1st, 2008 at 18:17:51
@110 Mire gondolsz?
Esetleg UD warlock vagy rugó. Vagy ork fury warrior. Legvégső esetben belf pala, de azt titkolni próbálom, mert retri.
Ork vagyok és cementsámán vagy hunter
August 1st, 2008 at 18:21:51
LOL ne csináld Roodie…. már BE vagy nállam
August 1st, 2008 at 18:24:23
nálam egy bárány, mivel nem tudtam h mi vagy, ezért téged a troll mage pont poly-zott
August 1st, 2008 at 18:26:45
Damn it. Hancunál elakadtam. Mindig amikor nekiesnék az alkotásnak újra nem jön az ihlet és hagyom egy ideig. :S
August 1st, 2008 at 18:29:03
nálam is bárány :S minek kellett iylen címet kitalálnotok!
August 1st, 2008 at 18:33:01
nálam egy csúnya-gonosz kérdőjel lett
August 1st, 2008 at 18:38:09
Meg lehet kérdezni hozzávetőlegesen hány pályamunka érkezett be eddig?
August 1st, 2008 at 18:43:01
25 darabnál állunk most.
August 1st, 2008 at 18:45:59
enyém is elküldve végre
August 1st, 2008 at 18:46:21
megkaptátok az enyémet?
August 1st, 2008 at 18:52:48
hancu fenéé kellett odairnod h ÖREG lock, most majdnem télapó lett
August 1st, 2008 at 18:56:55
Najó…én már csak holnap fogom befejezni :/ (fáj a kezem T.T)
August 1st, 2008 at 19:06:57
DC elvárásait nehéz megvalósítani :’(
August 1st, 2008 at 19:12:25
Szerintem ki lehetne pakolni az összes művet, biztos vagyok benne min. 90%-al többen voksolnának racionális belátásuk szerint.
August 1st, 2008 at 19:29:51
@132: Hidd el nem tenne jót az idegrendszerednek, ha látnád az összes művet. Még most is remegnek a kezeim.
August 1st, 2008 at 19:33:25
133: Csak lámpalázas vagy h mien sok a rajongó nem?
August 1st, 2008 at 19:35:08
Hát az enyém az a korai óvodás stílust elegyíti ez idegosztály lakóinak művészeti érzékenységével!
August 1st, 2008 at 19:38:32
#135: Absztrakt?
August 1st, 2008 at 19:39:26
Elküldve!
August 1st, 2008 at 19:40:34
anyira érdekel hogy mások milyen müvet alkotak eddig
August 1st, 2008 at 19:41:39
hallájtok, egy gyors kérdés, igaz h két éve tau druidom van, de még nem figyeltem meg, van szemöldöket a taurennek?
August 1st, 2008 at 19:43:43
#139: van minden Faj Pislog
August 1st, 2008 at 19:44:18
Ja szem öldök akkor sorry hülyeséget irtam
August 1st, 2008 at 19:49:03
Akkor mittudomén ha nem is pakoljátok ki az összeset szavazásra, legalább tegyétek bele egy letölthető RAR/ZIP/tökmindegy-pakkba, nagyon szeretném látni az összeset. Biztosan vannak raktam kívül is mazochisták!
August 1st, 2008 at 19:53:31
Ismét elnézést a double-postért, nagy baj ha a bescannelt (egyébként cerkával csinált) alkotás 2552×3508 picel felbontásban van és 2.13 MB?
August 1st, 2008 at 19:55:19
143, gmail elbírja, küldd csak!
August 1st, 2008 at 20:01:57
hogy lehet ennyi idő alatt megcsinálni? én azóta rajzolok amióta fölkeltem (15:00) és még mindíg csak 3mal vagyok készen
August 1st, 2008 at 20:07:33
Én akkor kezdtem el rajzolni mikor kiírták és csak most fejeztem be!
(csülök inkognitóban)
Hancu, vélemény?
August 1st, 2008 at 20:29:55
3-an megvannak, de kezdek berúgni
August 1st, 2008 at 20:31:18
Félek hogy erős lesz a mezőny és utolsó előtti lesz a szép rajzom
August 1st, 2008 at 20:34:21
Ui: WTB edit és nálam is befigyel a f@szfej
August 1st, 2008 at 20:34:51
Akkor még mindig kaphacc pólót!
August 1st, 2008 at 20:35:08
#145 én is azóta csinálom és én is csak 3-mal vagyok kész:)
Gondolom a jobb művek csak holnap/holnapután érkeznek be
August 1st, 2008 at 20:35:23
Ja bocs, akkor már nem!! :D:D
August 1st, 2008 at 20:48:06
nah elment enyém is
egy gyors véleményt ha lehet majd léccike
nagyon kiváncsi vok
August 1st, 2008 at 20:50:05
erről a póló dologról ez jut eszembe
http://www.perdition-guild.co.uk/phpBB3/download/file.php?id=14
August 1st, 2008 at 21:00:43
Hunter Dragon, milyen névről és mikor? Nem látom a mailboxban.
August 1st, 2008 at 21:02:43
Lehet elkapkodtam, hogy már délután 3kor kész volt és 11 körül kezdtem.
August 1st, 2008 at 21:03:00
már megaptam a választ
August 1st, 2008 at 21:03:36
én egész nap csináltam
August 1st, 2008 at 21:04:11
HD, megvan, köszi
August 1st, 2008 at 21:12:07
Az enyémet meg találtátok, kb 3.7 megas lett merrt 2880×2160 a kép, remélem nem gond
August 1st, 2008 at 21:12:48
Hehe

Kikaptam egy lapot nyomtatóból megragadtam a tollat az asztalon és 15 perc múlvá már el is küldtem az alkotást
August 1st, 2008 at 21:18:21
enyém is megjött? hurtonypeter@ freemail.hu-rol ment, de végére odairtam h sellira
August 1st, 2008 at 21:35:29
jaj én hülye meg nem irtam oda a nevemet
gergely.kurdi@ freemail.hu-rol küldtem el
August 1st, 2008 at 21:40:23
én kb másfél óra alatt jutottam el a pálcikaemberes változatig és egy kész emberig ( vagyis trollig )
én is kiváncsi lennék majd a végén az összesre, csak hogy mennyivel gázabb az enyém mint másoké xD
August 1st, 2008 at 21:53:59
Bocsi, azért megkérdem hogy elment-e az enyém is? robert0905@gmail.com
A nevemet elfelejtettem hozzá írni.
August 1st, 2008 at 22:26:13
a bor elfogyott, a munka elészült, holnap megállapítom hogy versenyképes lehet-e
August 1st, 2008 at 22:47:00
Ha már mindenki itt izgul, akkor én is ideizgulok egy sort. Enyém megjött? Csak tudni szeretném, ha már 9 órát dolgoztam vele
a legjobb ötlet ez a kreatívkodás. reward nélkül is kegyetlenül tetszene, bár a rewardnak is nagyon örülnék
Még ilyet!
August 1st, 2008 at 23:12:33
167: /agree
August 1st, 2008 at 23:24:46
amúgy Hancu lehet egyszerűbb lenne ha csinálnátok egy autoválaszoló cuccot hogy köszönjük leveled frostshock szerkesztőség és akkor nem parázna itt mindenki hogy megkaptátok-é már a levelüket
August 2nd, 2008 at 00:20:38
Neveztem, odaért? 2 címről is elküldtem…
August 2nd, 2008 at 06:05:28
Egész délután rajzoltam, foglalkoztam vele, keresgéltem a neten, még a tescoba is elmentem színesceruzárt, hogy kiszínezzem szépre, erre mikor scannelném be kiírja, hogy a scannert nem érzékeli a gép, holott kb 3 nappal ezelőtt még érzékelte és azóta nem nyúltam hozzá
Ilyeneken múlik a dolog… A többieknek azért hajrá, a képemet meg kiteszem a falra itthon 
August 2nd, 2008 at 07:52:45
Csülök nálam Undead lett az egyenletes faji eloszlás miatt, de így is egyel több ork van. D: A vázlat kész, elkezdem színezni ha pozitív válasz érkezik a szerkesztőségről az e-mailemre.
August 2nd, 2008 at 10:06:29
172: Nekem eleve azt mondták h Csülök az egy UD rogue. Most akkor csak nállad UD vagy mindenkinél? XD
August 2nd, 2008 at 10:13:42
173: Rémlik hogy valahol ilyesmit olvastam, de mivel hajnal 4 óra körül rajzoltam már nem tudtam eldönteni, hogy csak elképzeltem-e vagy tényleg így volt.
August 2nd, 2008 at 13:34:11
Akkorse lesz kész ha alvás nélkül rajzolok továbra is holnap délig
August 2nd, 2008 at 13:42:05
Nekem már csak Cascade és Csülök kell
Plusz a háttér….amit nem tudom, hogy milyen legyen :/
August 2nd, 2008 at 14:15:02
A neveket azért rá lehet írni a képre?
August 2nd, 2008 at 14:30:05
nekem csak Hancu meg Cascade van kész
August 2nd, 2008 at 14:46:49
nekem még Deathcrow meg Attila1234 hiányzik és Cascade félig még átlátszó xD
August 2nd, 2008 at 15:39:12
http://kepfeltoltes.hu/080802/rajzoloknekedegy_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Szerintetek érdemes még szinezni és hátteret csinálni, vagy hagyjam így?
August 2nd, 2008 at 17:22:28
szerintem így tökéletes ^^ ha bekerülsz a top10-be rádszavazok, mert tök cuki lett a taurened
August 2nd, 2008 at 18:28:10
Na végre én is elküldtem:) Kb 12-14 óra volt megcsinálni de ha nyerek megéri
August 2nd, 2008 at 18:48:40
Ehh nekem eddíg csak 3an vannak kész
August 2nd, 2008 at 19:19:16
Na én is elküldtem
August 2nd, 2008 at 19:36:47
Remélem legkésőbb hétfő este eredményhirdetés, kedden nyaralni megyek
August 2nd, 2008 at 19:38:13
Erm. Eküldtem két verzióban a freemailes címemről, amire a mailer daemon küldött valami trágárságot vissza. Viszont a saját magamnak küldött másolatot megkaptam, csak a csatolt fileba küldött képet nem akarja megnyitni….furfangos….visszajelzést ha kaphatnék. Köszönöm.
August 2nd, 2008 at 20:04:07
Elküldtem a szines hátteres verziót remélem megkapjátok.
August 2nd, 2008 at 20:29:45
kicsit megkésve tudtam hogy atilla FEMALE gnóm (orvtámadás a jóízlés ellen)….akkor új female gnóm hajstílust alkottam. Megyek gyorsan levédetem.
August 2nd, 2008 at 20:54:51
Hát nem tudom h sikerült-e elküldenem az E-mailt nektek, ezért ha nem probléma itt egy link
http://kepfeltoltes.hu/view/080802/FS_csapat_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 2nd, 2008 at 21:00:44
LOoOL Attila female??? bakker nállam male :S
Az érvényes attól ?:D
August 2nd, 2008 at 21:04:57
http://blackravens.net/2007/12/31/a-frostshock-csapat/ amennyiben ez hiteles forrás….. Elk….tuk Sephirion. Nem kicsit. Nagyon.
August 2nd, 2008 at 21:06:17
Nevron, van egy olyan sanda gyanúm hogy Top3-as leszel, vagy első.
August 2nd, 2008 at 21:17:59
=$
August 2nd, 2008 at 21:22:30
wow! Nevron ez nagyon hódít! Nagyon tuti, emellett az enyém labdába se rúg ^^’ nem baj azért elküldtem , de lol én se tudtam, hogy Attila1234 csaj gnómmal nyomja… bár ha nagyon jóindulatúak akarunk lenni a rajzomon elmegy csajnak xD
és szeretnék hallani ha lehet egy olyan mondatot, hogy: ,,Megkaptuk a leveled, Shayola.”
köszi ^^
August 2nd, 2008 at 21:27:52
LoL én nem fogom újraszerkeszteni Attilát
Bárátkozzon meg a gondolattal h az Attila névről hím élőlények jutnak eszembe. :D:D De ha valameik szerkesztő azt mondja h nem fogadható el male gnome, akkor valahogy átsminkelem. 
August 2nd, 2008 at 21:28:46
Már a linkek alapján feladtam a versenyt, úgyhogy enyém itt : http://kepfeltoltes.hu/view/080802/fskarikatura_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 2nd, 2008 at 21:29:22
Ha az átlag olyan erős lesz mint Nevron akkor nekem sincs semmi esélyem. ^^ De megpróbáltam. Btw nálam is hím Attila a gnóm.
August 2nd, 2008 at 21:31:09
Köszi srácok jólesik a jó szó
de ha nem ment el a mail rendesen akkor sz**ok 
August 2nd, 2008 at 21:35:50
Na mit tanultunk ma gyerekek?
WTB edit gomb és e-mail-auto-response-bot-o-matic!!
August 2nd, 2008 at 21:39:12
Amúgy mért gondolja mindenki hogy nem ment el?
August 2nd, 2008 at 22:11:05
Hát nem tudom, ez egy jó kérdés
azért megvan a kockázat lehetősége, de remélem elment a mail és a kép is megtekinthető rendesen 
August 2nd, 2008 at 22:13:22
Gyerekkorom óta kedvencem a banhammeres tiinilinindzsa csak sose tudtam leírni.
http://kepfeltoltes.hu/view/080802/FS_TABLO_BY_JADDZ_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 2nd, 2008 at 22:18:15
Alig várom az eredményhírdetést
Így belinkeltek közül erős a mezőny 
August 2nd, 2008 at 22:20:07
akkor már én is belinkelem
http://kepfeltoltes.hu/view/080802/FS__www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 2nd, 2008 at 22:26:29
Én is
remélem legalább közhírré tétetik a top10-et
Jhaj nem írtam oda az E-mailem :S : soltra3@freemail.hu
August 2nd, 2008 at 22:27:34
#204 lol aszem megvan a winör
August 2nd, 2008 at 22:40:14
Bazze’ milyen művészek vannak errefelé. Az én paintes baromságom ezekhez képest nulla. Be se merem linkelni. Mondtan én, hogy nem tudok rajzolni, de azé jól elszórakoztam az ˇalkotás” közben.
August 2nd, 2008 at 22:58:16
http://kepfeltoltes.hu/080802/rajzoljnekemegyteljesverziobocsi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Itt van az enyém.
August 2nd, 2008 at 23:03:29
#204 Ez mivel van elkészítve?
August 2nd, 2008 at 23:05:18
Érdemes külön figyelmet fordítani az égen röpködő madarakra, van pár kakukk
August 2nd, 2008 at 23:11:03
Edorius javíts ki, ha tévedek, de csak 5 figura van a rajzodon. A vízelementál gondolom nem szerkesztőségi tag, hanem Aston produktuma. A succubus meg Hancu fertályát ostorozza. Vagy ők lennének Csülök és Roodie?
August 2nd, 2008 at 23:13:03
#211 A röpködő kérdőjelek szerintem Roodie
August 2nd, 2008 at 23:15:23
A kérdőjelek Roodie. Amúgy ha nem lennének kérdőjelek akkor is rajtalenne. Roodie mindenütt ottvan. Mert a minden Roodieból van.
August 2nd, 2008 at 23:17:12
Ja, hogy az a barna izé az marhalábszár és a kérdőjelek alkotják Roodie titokzatos egyéniségét! Rá nem jöttem volna, de aztán mégis. Azt hittem az Attila1234-nak valami makettbabaház…
August 2nd, 2008 at 23:17:46
Na itt az enyém is ami új értelmet ad a “WoW kocka” kifejezésnek. Mielőtt megkérdeznétek megdícsérte-e az óvonéni elmondom, hogy idén érettségizek
Segítség tanítsanak meg rajzolni!
http://kepfeltoltes.hu/080802/frostshockk_sz5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 2nd, 2008 at 23:19:34
BASZOD!! Spellbreak nálam ez a number 1.
August 2nd, 2008 at 23:26:30
WTB edit gomb és szeretném felhívni a figyelmeteket Spellbreak alkotómunkájának részletességeire, mint pl. Roodie kezében ott van két túrórudi, a sámánnak mind a négy elemből vannak totemei, khorium bánya a hegyoldalban, critterek, peacebloom, az a másik, highosabb sárga bloom is van, Mulgore skybox, Attila gnómja rózsaszín, és prot!!! Aston feltűnően deep frost talenten, Hancu mérges mint mindig + sosem láttam még ilyen király voidwalkert, a blood elf is elég buzis lett, hogy megüsse a szintet és végül de nem utolsó sorban Csülköt sem öltötte még senki humanoid formába… Spellbreak ha bekerülsz én erre teszem le a voksom.
August 2nd, 2008 at 23:29:33
#217 Haha a kommented és az elkészült képet felváltva nézem és most sírva röhögök. Tudtam én, hogy megérte dolgozni vele. Lehet csinálok belőle képregényt
August 2nd, 2008 at 23:38:39
Roodie kinézetét amúgy ez ihlette: http://tbl2.files.wordpress.com/2008/04/riddler.jpg

August 2nd, 2008 at 23:40:25
219.
ROTFL
August 3rd, 2008 at 03:43:49
LOL már majdnem kész volt Aston is… erre lefagyott a gépem :S Persze nem szoktam menteni
August 3rd, 2008 at 04:20:39
Belinkelem én is mert paranoiás lettem a kommentek olvasgatásától. D: Biztos ami biztos.
http://sienna.hu/pic/frostshock.jpg
August 3rd, 2008 at 08:00:01
@222
Oké, akkor ennél a commentnél vége is a versenynek, nem?
August 3rd, 2008 at 08:07:11
222. Miért mindenki csaj???
August 3rd, 2008 at 08:26:01
#222 Ez semmi az én kockáimhoz képest!….Na jó itt tényleg vége a versenynek, de rajzolni tudni nem ér!
August 3rd, 2008 at 09:36:42
Fasza nekem nem nem ment el az E-mail kaptam vmi üzit h hiba lépett fel :S
August 3rd, 2008 at 09:53:13
akkor már az enyimet is linkelem de ezeket nézvi tuti nem nyerek csak 2 órám volt razjzolni xD
http://kepfeltoltes.hu/view/080803/FS_Verseny_Eg_sz_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 3rd, 2008 at 09:55:08
Elküldtem
August 3rd, 2008 at 10:01:09
#227 wow =D
August 3rd, 2008 at 10:03:41
na hamár mindenki iderakta akkor énis, mert freemail télleg sokat szokott vacakolni amikor elkell küldeni valamit, szal fö a biztonság
http://kepfeltoltes.hu/view/080801/ScannedImage_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 3rd, 2008 at 10:04:23
#227 Antauri amugy k*rvajo a képed, nekem nagyon tetszik
August 3rd, 2008 at 10:06:32
#231 kösz, de nekem nem teccik, nincs kész még és nem otthon vagyok nem tudom befejezni rendesen sajna :/
August 3rd, 2008 at 10:13:26
@227 Ez is zseniális, ez még fekete-fehérben is jól mutatna, nem kell ide színezni
August 3rd, 2008 at 10:15:08
De tessék itt egy kész müvem még akkor rajzoltam mikor halotam hogy a WotLK Arthas-al
http://kepfeltoltes.hu/view/080803/asdasdasd_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 3rd, 2008 at 10:15:50
mikor halotam hogy “jön” kéne edit gomb

August 3rd, 2008 at 10:17:56
Eddig 62 versenyző, és nyugi, mindenkié megérkezett akinek nem pampogott vissza a saját mailszervere, Gmail barátunk megbirkózik a bazi nagy mellékletekkel.
August 3rd, 2008 at 10:39:33
Szerintetek milyen lett? Már beküldtem hátha, de elnézve a rajzotokat, lehet nem kellett volna :S De legalább jól szórakoztam amíg elkészült.
Öcsémtől kérdezgettem melyik ceruza milyen színű, mert én olyan színtévesztő vagyok mint a ház
http://kepfeltoltes.hu/view/080803/Wow_elk_ldhet_kicsi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 3rd, 2008 at 10:57:00
#234 Nekem erre ez a válaszom
hehe http://kepfeltoltes.hu/view/080803/OW_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 3rd, 2008 at 11:49:06
Csak ma délelőtt értem haza a nyaralásból de gyorsan összedobtam vmit hogy ne maradjak ki a jóból. E-mailben is elment (remélem) de a biztonság kedvéért íme a nagy mű :).
http://kepfeltoltes.hu/view/080803/lastscan_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 3rd, 2008 at 11:58:01
Hát a linkelt képekhez képest az enyém nem sok de azért beküldtem, hátha valakinek megteccik önmaga!




Roodie kérésére a Huntere pancsol nem a paladinkája (de még nevelni kell a krokit).
Attila… Bocs
DC sajna kifogyott a Vietcong kollekció, de cserébe ugorhatsz egy bombát.
Cascade NEM akarja belelökni azt a gnómot a vízbe.
Csülök… egyebet nem tudok mondani.
Aston nem szomorú csak álmos (hajnal 4kor készült)
És Hancu… Nem tom mit néz annyira.
http://kepfeltoltes.hu/view/080803/Blackravens_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
August 3rd, 2008 at 12:10:11
Szerintem mindenki igazán kitett magáért. Vki komolyra vette a figurát de a poénos alkotások ütnek a legjobban (élen Spellbreak munkájávak amin kb 10 percig könnyező szemmel röhögtem folyamatosan). Remélem az összes művet meg lehet majd tekintenie a nagyérdeműnek :).
August 3rd, 2008 at 15:15:22
@224: Mert csak csajokat tudok rajzolni.
De kértem rá engedélyt előzetesen!
August 3rd, 2008 at 15:56:11
Moo meddig lehetne még sunyiban beküldeni? Ma estére érek csak haza..:D