Egy megalomániás boszorkánymester megpróbáltatásai - 5. rész
August 4th, 2008 by Roodie
6. fejezet - Új démon? Tangkath színre lép!
( Korábbi részek: 1., 2., 3., 4. )
Falfehér.
A defias varázstudó arca határozottan falfehér árnyalatot öltött amikor látta hogy a varázslata, a csodálatos mágiája mit idézett meg.
- Egy voidwalker? Egy szánalmas voidwalker? És ennyi? Hát ezzel meg hogyan fogjuk beteljesíteni a bosszúnkat?
A cellában megjelenő voidwalker valóban nem hasonlított arra a hatalmas, iszonytató balrogra, amit a boszorkánymester várt. Azonban, bár keveset tudtam a voidwalkerekről, ez a példány a szokásosnál jóval nagyobbnak tűnt nekem. Bár ez nem érdekelte a defiast túlzottan.
A démon két ujjal felcsippentett néhány lélekkövet, pont mint ahogy a gnómok szoktak gombát szedni - azok is örülnek hogy ilyesmivel tölthetik az időt, és lelkesek hogy hamarosan ehetnek. Ám még így is meghallotta a defias megjegyzését, és lapos pillantást vetett rá.
- Úgy tűnik, befuccsolt a terved, defias! - mondtam, csak hogy még jobban idegesítsem.
- Légy átkozott! Még csalinak sem vagy jó!
- Másrészt viszont - tette hozzá az egyik segítője, - sok jót nem is várhattunk, figyelembe véve a lelkeket amik a kövekben vannak. Úgy értem, a legtöbbjük nyúlé volt meg ilyesmi.
- Hm, ez eszembe sem jutott. De most hogy mondod, aligha várhattunk többet egy félkegyelmű démonnál.
A “félkegyelmű” szó hallatán a kék démon egy fülsüketítő mordulást hallatott. Egyik ujját kinyújtotta bal kezén, majd rám nézett és azt kérdezte:
- Groh braa ghhr buha?
- Hogy mi?
- Groh braa ghhr buha?
- Igen, igen, hallottam az előbb is, de mit akar ez jelenteni? Te értetted, Bizrot?
- Nos, a helyzet az hogy… úgy értem…
- Mi van, nem démon nyelven beszél?
- De igen… de.. nos, lehet hogy nem teljesen, tudod…
- No, csak nem valami voidwalker nyelvjárás amit nem értesz?
- Egyáltalán nem, folyékonyan beszélek voidwalkerül, de ez valami más. Hacsak nem a hatodik alvilágból jött, Bouskha’geol mellől, vagy…
- Mindegy, nem érdekes. Mit mondott?
- Fogalmam sincs.
Látván hogy elképzelésünk sincs, mit is akar mondani, a voidwalker elkezdett hadonászni karjaival, és közben furcsa hangokat adott ki.
- Mi a fene, bolond ez a démon? - kérdezte egy zavart köpönyeges.
- Jelbeszéd! - kiáltott fel Bizrot. - Jelbeszéddel kommunikál! Ismered a jelbeszédet, Szinapszis?
- Ugyan már, az a hátrányos helyzetűeknek van kitalálva. Határozottan nem nekem.
- Oké… Nos, rövidre fogva - azt kérdezi, hogy te vagy-e az új mestere.
Új mester? A démon a szolgálatomba akar lépni? Tökéletes!
- ÖÖ, igen! Persze hogy! Tadammm! Nos, akkor ideje hogy kiszabadíts!
- Gruuh boh’braa gabhoo’ - válaszolt a démon, élénk hadonászással kísérve mondandóját.
- Azt mondja, az új mesternek előbb meg kell nyernie egy párbajt, mielőtt parancsokat osztogathatna.
- Ó a f.. Bizrot, csinálj valamit!
- Egy ekkora izé ellen? Majd te megoldod.
- Legalább a láncaimat segíthetnél levenni!
Könnyedén elkerültem a voidwalker első ütését - nagyon lassan támadott, mintha nem is akarná ezt ő igazából. Ennek ellenére hamar ráébredtem, hogy csekélyke mágikus tudásom aligha lesz elegendő a démon vastag bőre ellen, különösen úgy, hogy semmiféle mágikus tárgy nem volt nálam. Így hát eldöntöttem, ideje új taktikához folyamodni.
- ELÉG! Abbahagyhatod, megadom magam!
A démon megdermedt elképedésében, és azt kérdezte:
- Gruh?
- Miért harcolnánk? Végül is ha egy ilyen erős démon segítségére van szükségem, mint te, az azért van, mert én magam nem vagyok elég erős fizikálisan, hogy megvédjem magam. Szóval fejezzük be a harcot, hiszen mindketten csak jól járhatunk egy kis együttműködéssel!
- Gro’ba guuu zo.
- Azt mondja, van benne logika.
- Micsoda?! - kiáltott fel a defias varázsló. - Ezt nem teheted! Szedd szét azt a boszorkánymestert apró cafatokra, te félkegyelmű démon!
A voidwalker teljesen figyelmen kívül hagyta a defiast, de észrevettem, hogy bal kezén már két ujja van nyújtva.
- Szóval akkor belép a szolgálatomba?
- Gruh braa goh.
- Azt mondta, hogy lehet róla szó, végül is klassz csajnak tűnsz.
- Ó, de aranyos. Nos, akkor, mit szólnál, ha szétlapítanád a gonosz öreg varázslókat, akik bántották az aranyos úrnődet?
- Gruh go.
- Azt mondja: nem.
- Hogy érted azt, hogy nem?
- Gabaa shaka go bhoooaaah, Tangkath go bloooaaah.
- Azt mondja, hogy ő egy békeszerető démon, teljességgel taszítja az agresszió minden formája, és hogy a neve Tangkath, és népe köreiben nagy bölcsként ismerik.
- Hazudsz! Hiszen pár perce rám támadtál!
- Bhooaaaah zo bra.
- Azt mondja, hogy szörnyen sajnálja.
A defias boszorkánymester nagy röhögésben tört ki. Nyilvánvalóan teljesen megfeledkezett a tényről, miszerint eredetileg ő idézte meg a démont.
- Ahhahahaha, egy békeszerető démon, ez mekkora! Ez a nagy dagadt szöttyedvény a legszánalmasabb démon amit valaha láttam!
Tangkath lassan megfordult és a defiasra nézett. Bal kezét felemelve kinyújtotta harmadik ujját is.
- Shaka zo.
- Azt mondta, ez volt a harmadik.
- He? Micsoda? - nézett bambán a boszorkánymester.
- Ez volt a harmadik eset hogy megsértetted, arról nem is beszélve hogy nagy dagadt szöttyedvénynek nevezted.
- Na és akkor? Mi lesz most? Kioktat?
A voidwalker lassan közelebb ment a cella rácsaihoz. Megropogtatta ujjait, és egy félelmetes ordítást eresztett meg az ijedten hátráló varázsló felé.
- VRAAAAAAAAAAAAAAAARRGGH!
- Azt mondja, hogy lehet, hogy alapvetően békeszerető, de te TÉNYLEG felidegesítetted, vagy valami ilyesmi.
Tangkath úgy szabadult meg a cellarácsoktól, ahogy valami lenge pókhálót legyint félre az ember, és szorosan megmarkolta a defias varázslót. Vagy egy tucatnyi őr rontott be a szomszédos teremből, hogy védelmére keljen. Megragadták a démon karját, hogy visszafogják, de… A terem új, brutális vörös festést kapott. A démon letépett minden elérhető fejet, kart és egyéb defias végtagot ami a keze ügyébe került. Még az elhaló könyörgések és sikolyok sem tudták elnyomni furcsa nevetését - valami ijesztő hang volt… Yuk yuk yuk…
- Szóval azt mondod, hogy békeszerető? - kérdeztem.
- Szerintem a tolvaj rokona lehet.
- De én azt hittem, a voidwalkerek a szívósságukról híresek, nem az erejükről vagy könyörtelenségükről.
A kék démon nem elégedett meg ennyivel. Betörte az ajtót, és új áldozatok keresésére indult. Nem telt el sok idő, és már hallottuk is a meglelt banditák fájdalmas sikolyait.
- Kicsit bedühödött… - mondta Bizrot.
- Jut eszembe… mit csinálsz te még itt, Bizrot? Nekem mindig azt mondták, hogy egy boszorkánymester egyszerre csak egy démont irányíthat.
- Igazán nem akarlak megsérteni, kedves Szinapszis, de szerintem már magadtól is rájöhettél volna, hogy a te démonaid nem “normális” démonok.
- És ezt magyarázatnak szántad?
- Hozzá kell tennem, hogy amikor irányítást emlegetsz, meglehetősen… optimista vagy. Nem igazán irányítasz még engem sem, Tangkathról nem is beszélve.
- Kösz hogy emlékeztetsz…
RECCS!
- Reccs? Mi a fene zajlik itt?
- Ja, ne! Csak ezt ne… Bármit csak ezt ne!
- Hogy mi? Bizrot, miért lengedezik a padló hirtelen?
- Áttörte a hajótestet!
- Hajótestet?
- Hát nem figyeltél oda a defias varázslóra? Korábban valami lemészárolt legénységet emlegetett! Egy hajón vagyunk, és ideje eltűnnünk innét!
Gyorsan bevágtam Bizrotot a hátizsákomba, amit egy közeli cellában találtam meg. A defias banditák szerencsére nem nyúltak a holmimhoz. El akartam rakni a boszorkánymester néhány csecsebecséjét is, de úszott a vérben az összes. A hajó pedig egyre vészesebben dülöngélt.
El nem tudom képzelni, hogy mi készíthetett volna fel az apokaliptikus látványra, ami a fedélzeten fogadott. Defias hullák hevertek szanaszét. Kis vérpatakok csordogáltak körülöttünk. Akik még nem haltak meg, a fedélzeten kúsztak-másztak, remélve, hogy rábukkannak valamely letépett végtagjukra. Tangkath büszkén állt a hullák között, arcán békés mosoly ( már amennyire békés mosolya lehet egy démonnak ). Láthatóan nem vette észre hogy elsüllyesztett egy kisebb városkának megfelelő méretű hajót.
Bizrot egy alagút felé hadonászott, amely az óriás hajót ringató földalatti tó üregéből vezetett kifelé. Intettem Tangkathnak, és végül sikeresen és főként épségben kikecmeregtünk a járatokból. Persze egy ilyen mészárlás után Westfallban a bűnözés egy időre alább hagyott, így semmi veszély nem fenyegetett minket.
- Gruuuuh.
- Azt mondja, minden jó ha a vége jó.
- Aha, persze. Megint mi isszuk meg a levét annak, amit az a tolvaj csinált. Mindenütt zűrzavart okoz, és állandóan nekünk kell elrendezni utána a problémákat.
- Te ezt problémák megoldásának nevezed?
- De akkor is, nem bánnám ha összefutnánk vele, azt hiszem lenne számára némi mondanivalóm.
- Arról nem is beszélve, hogy van egy szörnye… izé, egy démon velünk, aki legalább olyan erős mint az a tolvaj, ha nem erősebb!
- Ki erősebb mint én? - kérdezte egy hang mögöttünk.
Ajjaj….
Tags: Fun, warlock
Posted in Hírek | Comments (9)
9 Responses to “Egy megalomániás boszorkánymester megpróbáltatásai - 5. rész”
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.
August 4th, 2008 at 15:01:19
Ezt a warlockot minden jó érzésű boszorkány mester csak elítélni tudja.
August 4th, 2008 at 15:16:36
Yuk yuk yuk..
August 4th, 2008 at 15:21:07
- Gruuuuh.
- Azt mondja, minden jó ha a vége jó.
Lul, ezen sokat röhögtem
August 4th, 2008 at 15:29:23
“Azt mondta, hogy lehet róla szó, végül is klassz csajnak tűnsz.”
Hát ez kész:D
August 4th, 2008 at 16:12:55
már várom a folytatást
August 4th, 2008 at 16:16:19
a tolmácsolásokon röhögök xD
August 4th, 2008 at 17:40:06
Eddig ez a rész jött be a legjobban…:D:D
August 5th, 2008 at 09:42:10
Phanmoth is hasonlít erre a szilvára itten:)
August 11th, 2008 at 20:53:23
a rugoe ott van…most vajon mi lesz